Brutális krumplidrágulás

2013.03.13. 09:28

Januárban a mezőgazdasági termelői árak 18,1 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Ebben a hónapban is érvényesülő tendencia, hogy az élő állatok és állati termékek árának növekedése (7,4 százalék) kisebb mértékű, mint a növényi termékek áremelkedése (24,2 százalék). A termelői árak alakulását alapvetően a burgonya árának jelentős (88,7 százaléka) emelkedése és a nagy súlyt képviselő gabonafélék árának növekedése (32,5 százaléka) befolyásolta. 2013 januárjában a gabonafélék ára 32,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A búza ára átlagosan 67 500 forint, a kukoricáé pedig 63 900 forint volt tonnánként, ami csak kismértékben tér el a 2012. decemberi ártól. Érdemes megjegyezni, hogy az értékesített mennyiség mind az előző hónaphoz, mind az előző év azonos hónapjához viszonyítva jelentősen kevesebb.

Az ipari növények ára 13,1 százalékkal nőtt az előző év januárjához mérten, ezen belül az olajos növények ára 11,9 százalékkal lett magasabb. Januárban – az utóbbi hónapok trendjét követve – 88,7 százalékkal emelkedett a burgonya termelői ára az előző év azonos időszakához mérten. A zöldségfélék és a gyümölcsök árszintje januárban 11,7 illetve 4,5 százalékkal emelkedett. A vágóállatok termelői árszintje 9,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Legnagyobb mértékben a vágómarha ára nőtt (17,5%-kal), ami a 2012. év eleji külkereskedelmi értékesítési problémákra vezethető vissza. A vágóbaromfi ára is kétszámjegyű emelkedést mutat (14,5%), ez az árindex 2012 áprilisától folyamatosan növekedett. A vágósertés áremelkedése 2012 novemberében megállt, így 2012 első hónapjához képest 3,4 százalékos a növekedés.

2013 januárjában az állati termékek ára 3,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A tej felvásárlási ára a 2011. decemberi csúcs után 2012. augusztusig csökkent, majd újra emelkedett. Jelenleg eléri a 2011. decemberi csúcsot, ami 2012 januárjához viszonyítva 1,1 százalékos árnövekedést jelent. Eközben a termelők közvetlen piaci értékesítésénél 7,2 százalékos áremelkedés tapasztalható, így összességében a tej termelői árnövekedése 1,6 százalékos.

A tojás felvásárlási ára 2,9 százalékkal maradt el a 2012. januári szinttől, miközben a termelői piacokon 17 százalékos árnövekedés volt. Így összességében az étkezési tyúktojás termelői árszintje (a termelőktől való felvásárlás és a termelői piacokon történő értékesítés figyelembevételével) 14,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.