Magyar erőművet venne a Gazprom

2013.03.27. 08:49

Az orosz Gazprom érdeklődik az E.On gönyűi erőműve megvásárlása iránt, az MVM-mel magyarországi gázüzemű egységek üzemeltetésére készül, és beszállna az E.Ontól átveendő gáztárolók működtetésére is - írja a Világgazdaság. A Gazprom elnöke, Viktor Alekszejevics Zubkov ma veszi át a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét Budapesten.

Az orosz társaság azért szállna be Európa-szerte az áramtermelésbe, hogy a villamos energia eladásán keresztül ellensúlyozza a gázáringadozások miatt hullámzó bevételeit, ez utóbbiról az Interfax orosz hírügynökséget tájékoztatták a Gazpromnál. A lap úgy tudja, az E.On is nyitott a 2011 őszén átadott, és az ország legnagyobb hatásfokú erőműveként számon tartott gönyűi egység eladására, a két cég már fel is vette a kapcsolatot.

A gázüzemű erőmű kihasználtsága nem éri el a 30 százalékot, mert a magas gáz- és a nyomott áramárak mellett nem tud nyereséget termelni. Más lesz a helyzet, ha majd saját tulajdonosától, a Gazpromtól kapja a gázt, versenyképességet garantáló áron. Az erőmű építéséről 2006-ban határoztak, az akkor bejelentett akkor 270 millió eurós beruházási összeg az átadásra 400 millióra nőtt.

A Világgazdaság információi szerint más tervei is vannak a Gazpromnak: az MVM-mel keresi a partnerséget itteni gázüzemű erőművek közös üzemeltetésére. Bár ezen belül nyitott a közös létesítésre is, reálisabb terv az amúgy is meglévő, de nem, vagy csak alig működtetett blokkok együttes felújítása és munkára fogása. Ilyenek például az MVM litéri tartalékkapacitásai, vagy a várpalotai erőmű.

A Gazprom arra is vár, hogy az MVM tulajdonába kerüljön az E.On gáztároló és gáznagykereskedő érdekeltsége. Ekkor ugyanis részt venne az érintett tárolók üzemeltetésében a Déli Áramlat gázvezetékhez kapcsolódóan, de tulajdonrészt nem kíván venni a tárolókban - írja a lap.

Az E.On egyelőre nem tervezi, hogy kivonul Magyarországról, de nem zárható ki, hogy a gázüzletágon kívül más tevékenységeit is értékesíti a jövőben. A német hátterű szolgáltató kész együttműködni a kormánnyal a rezsicsökkentés területén, mondta Eric Depluet, az E.On Hungária vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.

Szerinte az E.On nem tett szert extraprofitra Magyarországon, hiszen a rendkívül szigorú jogszabályok miatt erre nem is volt lehetőség, ugyanis a Magyar Energia Hivatal számára minden adat elérhető és vizsgálható. Hozzátette: jó lenne azonban megállapodni arról, hogy mi az a szint, ami extraprofitnak számít, mivel most úgy látszik, minden energiaszolgáltató, amely nyereséget ér el, ebbe a kategóriába tartozik.

Az E.On Hungária első embere hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök nemrég arról beszélt, hogy szükség van az energiaszolgáltatók együttműködésére a kormánnyal, amivel az E.On teljesen egyetért, és készek rá. "Úgy véljük azonban, hogy az értékesítési láncban részt vevő összes szereplőnek ki kell vennie a részét ebből az együttműködésből" - tette hozzá

"Annyit kerestünk, amennyit a szabályozás megengedett. Ez tőkearányosan 7-8 százalékos megtérülést jelentett eddig, tehát valamivel jobban jártunk, mintha a bankban fialtattuk volna a pénzünket. De így is Magyarország nyújtja az egyik legalacsonyabb hozamot összehasonlítva a többi országgal, ahol jelen vagyunk - mondta Eric Depluet.