Kicsit szebben látja a világot a jegybank

2013.03.28. 10:56 Módosítva: 2013.03.28. 11:17
Optimistább lett a jegybank előrejelzése az új vezetés alatt, leginkább a jövő évet illetően. Most már szerintük növekedni fognak a beruházások és belső kereslet is beindul valamelyest. A költségvetést sem kell kiigazítani, hiszen az MNB nagyot javítva korábbi jóslatán azt mondja, hogy 2014-ben is 3 százalék alatt lesz a hiány, mivel sokkal több adót fogunk beszedni.

A gazdasági növekedés az idén 0,5 százalék lehet, ami megegyezik a jegybank decemberi előrejelzésével. Ezt már kedden is tudhattuk, most az is kiderült, miért nem változtatott az MNB a prognózisán.

Optimistábbak lettek 2014-gyel kapcsolatban

Eszerint hiába rontott a külső keresletre, a lakossági fogyasztásra, a beruházásra adott prognózis, az export mégis gyorsabban tud bővülni, a készletezés pedig nagyobb lehet a korábban vártnál. A fő ok, hogy az ipar tavaly év végi sokkszerű esésének korrekcióját látja a jegybank a januári adatban, a mezőgazdaság pedig a tavalyi vártnál nagyobb visszaesése után még inkább hozzájárulhat a GDP-növekedéshez - mondta Virág Barnabás, az inflációs jelentést összeállító stáb vezetője a Portfolionak. Sokéves mezőgazdasági teljesítményt alapul véve éves szinten ugyanis 0,4-0,5 százalékpontot adhat hozzá a GDP-indexhez az agrárszektor.

A 2014-es növekedés 1,7 százalék lehet az MNB szerint. A korábbi előrejelzésükhöz képest az jelenti a javulást, hogy a belső motorok megindulnak: a beruházások zsugorodás helyett emelkednek, a lakossági fogyasztás pedig nagyobb mértékben növekednek a három hónappal korábban vártnál. A beruházások jelentős javulása mögött az EU-források intenzívebb felhasználásnak feltételezése húzódik.

-20130328...png

Az inflációs pálya is jelentősen lejjebb húzódott, az idei 2,6 százalékos éves átlagos pénzromlásban az a feltételezés is rejlik, hogy júniustól a 10 százalékos rezsicsökkentést a kormány kiterjeszti a gáz- és áramszolgáltatáson túli területekre is. Ezen felül az előrejelzés az utóbbi három hónap kedvező inflációs adataira adott reakció is, például a tavalyi rossz termés miatt várt élelmiszerársokk végül kisebb lett a korábban feltételezettnél. Az infláció az előrejelzési horizonton 3 százalék, vagyis az inflációs cél alatt marad.

Nagyott csökkent a jövőre várt hiány, eszerint nem kell kiigazítani

Változott a költségvetési előrejelzés is. Az idei prognózis még nem jelentősen, hiszen a tartalékok teljes zárolását feltételezve a 3 százalékos decemberi prognózishoz képest 0,1 százalékpontos a csökkentés. (A tartalék zárolása nélküli helyzetet ezúttal már nem jelezte a jegybank a táblázatában.) A jövő évi hiányprognózis óriásit csökkent: 3,8 százalék helyett 2,9 százalék.

Ennek két oka van. Az egyik, hogy a jegybanki veszteség a gyengébb árfolyam és a tartósan alacsonyabb kamatpálya miatt kisebb lehet (a 2013-as eredmény a 2014-es költségvetést terheli, a kisebb veszteség magyarázza az egyenlegjavulás felét). Emellett a tranzakciós adóból is több bevételt várnak, bár ehhez még szükségesnek tartanak kormányzati lépéseket.

Már megint több adót tervezünk beszedni

A másik ok, hogy a jegybank megváltoztatta korábbi hozzáállását a kormányzati intézkedésekhez. Eszerint teljes egészében elfogadja a fehéredési intézkedések (mint például az online pénztárgépekét) költségvetésben feltételezett hatását - korában ez nem tette. Ezt az optimizmust közvetve táplálta az, hogy tavaly a várakozásoknál érdemben kisebb lett a költségvetési hiány.

A derűlátásnak gazdaságpolitikai konzekvenciái is vannak. Eszerint a kormányzatnak nem kell további kiigazítást tenni a túlzott deficit eljárás alól való kikerüléshez, legalábbis ezt már nem csak a kormány, hanem a jegybank előrejelzése is igazolni látszik. Bár azt azért nem felejtik el hozzátenni, hogy mindezek a feltételezett hatások messez nem egyértelműek, komoly kockázat jelentenek az előrejelzés pontosságára.