Nyugdíjpénztárakat jelentett fel a Kehi

2013.04.22. 11:49

Feljelentést tett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) két ingatlanalap ellen. A Magyar Nemzet információja szerint a napokban zárult ellenőrzések során kiderült, hogy hét magánnyugdíjkassza a MAG Ingatlanbefektetési Alaptól, illetve a NAP Ingatlanfejlesztő Alaptól vásárolt befektetési jegyeket. A cégek alapkezelési tevékenységét 2011. augusztusáig a Macrogamma Zrt. látta el.

A Kehi vizsgálat feltárta, hogy a Macrogamma tisztségviselői nem a MAG, illetve a NAP javára vásároltak kedvező árú ingatlanokat. Ráadásul a magánkasszákhoz, illetve - az állami rendszerbe visszatérő tagok után - a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaphoz került befektetési jegyek várhatóan értéktelenné válnak. A túlértékelt ingatlanokra ugyanis időközben jelzálogot jegyeztettek be.

Az ügy miatt csaknem másfélmilliárd forintos kár érhette a két ingatlanalap befektetőit. A károsultak között van az állam is, mivel a 2011. évi nyugdíjreform során a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő alap tulajdonába is kerültek a jegyek közül.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.

február 27., 13:32

  • Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.

február 27., 19:46

  • Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

39 perce

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.

február 28., 10:05

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.

2 órája

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.

február 28., 13:09

  • Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Fordulat történt az elektromosautó-piacon.

február 26., 06:24

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

5 perce

  • Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.

5 órája

  • Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.

3 órája

  • Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.

február 28., 12:24

  • Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.

február 26., 09:15

  • Címlapon
Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?

Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?

Az amerikai elnök szerint Moszkva határozottan jelezte, hogy kész a megállapodásra.

4 órája

  • Címlapon
Benyújtottak egy törvényjavaslatot, hogy Donald Trump arcképe szerepeljen az amerikai 100 dollároson

Benyújtottak egy törvényjavaslatot, hogy Donald Trump arcképe szerepeljen az amerikai 100 dollároson

Csaknem 100 év után lenne újra portrécsere egy címleten.

5 órája

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik után újabb magyar futballistát boronáltak össze a Real Madriddal

Szoboszlai Dominik után újabb magyar futballistát boronáltak össze a Real Madriddal

A válogatott védő nyári klubváltása egyre biztosabbnak tűnik.

4 órája

  • Címlapon
Menekülés az erdőből vagy lelki újjászületés – döntse el mindenki maga

Menekülés az erdőből vagy lelki újjászületés – döntse el mindenki maga

3D animációt kapott a Samas Érzem, hogy élek című dala.

43 perce

  • Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.

február 27., 09:54

  • Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.

február 26., 18:46

  • Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?

február 26., 15:52

  • Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.

február 26., 10:41

  • Címlapon
Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő

Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő

Minden barátomat ellenem fordította – állítja az énekesnő.

2 órája