Nyoma sincs a várt fellendülésnek

2013.05.10. 09:34

Az export és az import értéke is érdemben elmaradt márciusban az egy évvel korábbi szintjétől - jelentette a KSH. A külkereskedelmi aktivitás visszaesése mellett a mérleg többlete jelentős lett. Figyelemre méltó, hogy a kivitelünk az idén sem tud élénkülni, írja erről a Portfolio.

Márciusban is méretes többlettel zárt a külkereskedelmi mérleg: a 753,4 millió eurós aktívum nagyobb az utóbbi öt hónap egyenlegénél, és az egy évvel korábbi értéket is jelentősen meghaladja. Így az első negyedév többlete nagyjából az előző év azonos időszakában mértnek megfelelő.

Ez azonban nem azért történt, mert a kivitel annyira felpörgött volna: a dinamikák különbsége azért nőtt, mert éves alapon az import (-5,6 százalék) még nagyobb mértékben esett vissza, mint az export (-2,8 százalék). Az exportteljesítményt kicsit távolabbról nézve az látszik, hogy nyoma sincs a várt fellendülésnek: a kivitel másfél éve tartó stagnálása márciusban is folytatódott.

A márciusi kivitel 76, a be hozatal 71 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.

0510 kk1-20130510.png
Fotó: portfolio.hu

Az év első két hónapjának adatai alapján még abban lehetett bízni, hogy a magyar gazdaság alkalmazkodási folyamata enyhül, ami egyben a gazdaság élénkülésének esélyét is jelezte. A márciusi korrekció azonban növekedési szempontból borúsabbra festi a képet. Számításaink szerint az első negyedévben az export szezonálisan igazítva hozzávetőleg 1,5 százalékkal, az import 2 százalékkal haladta haladta meg az előző negyedévi értékét.

Ez nem cáfolja azt, hogy a magyar gazdaság az első három hónapban kikerülhetett a recesszióból (negyedéves alapon növekedést mutat a GDP). Ugyanakkor a márciusi adat után nőtt annak a valószínűsége, hogy az első negyedévben elsősorban egy technikai korrekció miatt tudott javítani a teljesítményén a magyar gazdaság, vagyis a tavaly év végi negatív sokkok eltűnése játssza a főszerepet. Ha ez valóban így van, akkor az az egész éves növekedési kilátásunkat is rontja.

A németekre lehet fogni

SuppanGergely, a Takarékbank elemzője szerint az export visszaesésének mértéke nem tekinthető kedvezőtlennek, ha figyelembe vesszük, hogy márciusban a német export 4,2 százalékkal, az import 6,9 százalékkal csökkent az előző évihez képest.

Az elmúlt hónapokban megjelent konjunktúra indikátorok az európai gazdaság recessziójából való kilábalási folyamatának megtorpanását jelezték, a gyengélkedő külső keresletet azonban a felfutó autóipari termelés részben ellensúlyozhatja, így idén a többlet elérheti a 7,4 milliárd eurót a tavalyi 6,82 milliárd euró többlet után. A többletet a cserearány javulása is növelheti a következő hónapokban. A belső kereslet ugyan élénkülhet az év második felében, ez azonban nem lesz olyan mértékű, hogy érdemben befolyolná a külkereskedelmi aktivum alakulását.