Nincs ingyen a magyar napsütés!

2013.05.10. 19:55

Svédországban kiszámolták, mennyibe kerül egy óra napsütés, és Magyarország ennek alapján dobogós helyet kapott.

A Magyar Turizmus Zrt. tájékoztatása szerint a svéd Forex Bank – amelynek fő profilja a turisták számára nyújtott pénzváltás – az eddigi desztinációs árindex mellett megjelentette új statisztikáját a közelgő nyári üdülési időszak előtt, amelyben 36 úti cél esetében hasonlította össze az átlagos turistákra jellemző fogyasztói csomag árát, összevetve a nyári hónapokra várható napos órák számával, így megkapta „egy napos óra árát”.

Egy óra napsütés Lisszabonban a legolcsóbb, amit Sharm-es-Sejk követ, Budapest pedig a harmadik helyen végzett. A svéd bank szerint tehát a magyar főváros - és ezzel Magyarország - nemcsak tavaszi-őszi városlátogatásra, hanem nyári üdülésre is ideális célpont a skandináv ország lakói számára. A rendszeresen publikált nagyvárosok árindexe táblázatban egyébként Budapest vezet – a turistáknak Budapesten ugyanarra a szolgáltatásra átlagosan csak a svédországi árak 48 százalékát kell költeniük.

A svédországi beutazó forgalom a KSH legfrissebb adatai szerint 2013. január-márciusban meghaladta a 38 ezer vendégéjszakát a kereskedelmi szálláshelyeken, 47 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. Az MT Zrt. szerint egész Észak-Európából a forgalom további dinamikus élénkülése várható annak köszönhetően, hogy április és május elejétől új légi járatok indultak (SAS: Oslo-Budapest és Koppenhága-Budapest; Norwegian: Helsinki-Budapest, Air Baltic: Riga-Hévíz), más útvonalakon pedig a járatszámok növekedtek (Norwegian: Oslo, Koppenhága, és Stockholm felől).

Az észak-európai piac 2012-ben is dinamikusan bővült: 720 ezer vendégéjszaka realizálódott, ami 21 százalékos növekedés az előző évhez képest.