Oroszországban vásárolna az Egis
További Gazdaság cikkek
-
Energiaügyi Minisztérium szerint Brüsszel ismét a rezsicsökkentést támadja
- Rémes járvány sújtja Amerikát, már Európát is elérte
- Befuccsolni látszik a Tesla Cybertruck-üzlete, óriási akciókat jelentettek be
- Százmilliók forogtak kockán, többen örülhetnek ezeknek a számoknak
- Az Államadósság Kezelő Központ vezetője az Indexnek: Ez a pénz már zsebben van
A vártnál nagyobb nyereségről, egyben rekorderedményről beszámoló Egis Gyógyszergyár Nyrt.tegnap megerősítette éves terveit, ami ez esetben pozitívumként értelmezhető, írja a Napi Gazdaság. Az oroszországi eladások "csak" hat százalékkal emelkedtek a 2012/2013-as üzleti év első félévében, az éves terv viszont továbbra is 8−12 százalékos bővülést irányoz elő, vagyis szeptemberig az eladások felpörgésével számolnak.
Az orosz exportban bíznak
Mint Poroszlai Csaba gazdasági igazgató elmondta, hogy a 8−12 százalékos sáv felső szélére várják az orosz export növekedését. Erre alapot ad, hogy a nagykereskedők gyógyszerkészletei apadtak az elmúlt negyedévben, miközben piaci statisztikák szerint az Egis-termékek eladása folyamatosan nőtt, vagyis a rendelések növekedésével lehet számolni.
Hasonlóan pozitív, hogy az első félévben 12 százalékkal csökkenő hazai eladások ellenére az egész évre csak 8−10 százalékos visszaesést várnak, miután az áprilisi vaklicit a korábbiaknál lényegesen kisebb árcsökkentést hozott. Negatívan érinthetik viszont az eredményt a pénzügyi tételek, a forint március végi begyengülése miatt mintegy 1,8 milliárd forint nem realizált nyereséget mutattak ki, ami, ha a mostani szinten maradnak a negyedév végéig a devizaárfolyamok − különösen a rubel/forint −, ugyanekkora veszteségként jelenik meg a következő gyorsjelentésben. Ezt persze mérsékelhetik a márciusi forintgyengülés során jó ütemben megnyitott fedezeti ügyletek.
FÁK-országok is a célkeresztben
Az elemzői tájékoztatón kiderült, a FÁK-országokban felgyorsult a biohasonló gyógyszerek engedélyezése, sőt Fehéroroszországba hamarosan elindulhat az első szállítmány a Celltrion által gyártott termékből, amely egyébként a támogatásba a vártnál nagyobb menyiségben került be.
A kiváló eredmények és a cammogó részvényárfolyam közötti ellentmondásra már több elemző felhívta a figyelmet, az Egis ennek ellenére nem tervez sajátrészvény-vásárlást, azonban nem marad teljesen tétlen és erősíti a befektetői kapcsolattartást.
Poroszlai elmondta, hogy eddig is rendszeresen felkeresték a külföldi befektetőket, ám most sűrítik a találkozásokat és a gyorsjelentés közzétételét követően road show-ra indulnak európai, majd amerikai célpontokkal. Azért döntöttek a befektetői kapcsolatok intenzívebb ápolása mellett, mivel a társaság olyan fázisba érkezett, amikor bőven van mit kommunikálnia, amit a belföldi befektetőkkel, alapkezelőkkel év közben is meg tudnak tenni, a külföldiek tájékoztatását viszont így lehet a legjobban megoldani.
Ilyen téma az AstraZenecával kötött peren kívüli megállapodás (mint megírtuk, ebből mintegy 10 milliárd forint nagyságrendű bevételre számíthat az Egis három év múlva), illetve a Celltrion gyógyszereivel kapcsolatos kérdések. (Megfigyelők szerint a dél-koreai Celltrion folyamatban lévő gyógyszerfejlesztéseivel és esetleges tulajdonosváltásával kapcsolatos, meglehetősen elhibázott kommunikáció az Egis befektetői megítélésére is negatívan hatott az elmúlt hónapokban.)
A külföldi befektetők figyelmét felkelthetik az Egis akvizíciós tervei is, amiről a tegnapi elemzői tájékoztatón további részletek derültek ki. A társaság megerősítette lapunk korábbi információit, hogy mintegy százmillió euró nagyságrendű felvásárlásban gondolkodnak, a legaktívabban vizsgált piac jelenleg Oroszország. Az Oroszországba exportáló külföldi gyógyszergyárakon egyre nagyobb a nyomás helyi gyártókapacitás kiépítésére, miután a szabályozás változása a helyi gyártókat részesíti előnyben.
Az Egis abban gondolkodik, hogy gyógyszerportfóliót és gyártókapacitást is vásárol egyben, jelenleg ilyen célpontokat vizsgálnak. Így a helyi kapacitás igénye és a növekedés is megvalósulhatna egyszerre. A vásárlás várható időpontja ugyanakkor továbbra sem tudható. A gazdasági igazgató a későbbiekben további − főleg gyógyszerportfólió- − vásárlásokat is lehetségesnek tart, már a szélesebb közép- és kelet-európai régióban.
A befektetők pozitívan fogadták a papíronként 1819 forintos féléves rekorderedményről beszámoló gyorsjelentést, a részvény árfolyama 3,3 százalékkal, 18 500 forintra emelkedett a tegnapi kereskedésben.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)