Gáspár
14 °C
30 °C

Kamiononként 1 millió forintos olcsó hitelt adnak

2013.06.21. 12:18

Újabb részlet derült ki a  július elsejétől mindenképp induló elektronikus útdíj-szabályozásról. Ezek szerint a haza ifuvarozókat támogató Útdíj Hitelprogram a következéképp fog kinézni: az elektronikus útdíjfizetésre kamiononként 1 millió forint keretet biztosítanak a fuvarozó kkv-knak kártyán egy évre, kétszeres hosszabbítási lehetőséggel, Bubor plusz 1,5 százalékos kamattal - jelentette be ma Krisán László, a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. vezérigazgatója.

Ezért kell

Egy átlagosnak mondható, húsz kamionnal rendelkező nemzetközi fuvarozónak egy hónapban az egész rendszer hozzávetőleg 5 millió forintos előfinanszírozást igényel. Többféleképp lehet ugyanis fizetni az útdíjat, de mindenképp elő kell finanszírozni az egészet, akár az ÁAK-nál előre feltöltött számláról vonják le a pénzt, akár a cég előre megveszi az útdíjat, amit csak akkor kap vissza, amikor partnere hetekkel később kifizette.

A terveik szerint július elejétől fogadják a vállalkozások regisztrációját, az informatikai rendszer kialakításától függően pedig várják a hiteligényeket a kamara és a VOSZ-irodáiban.

Csak most döntöttek

Szatmáry Kristóf, az NGM államtitkára azt mondta el, hogy a kormány szerdai ülésén fogadta el azokat a kormányrendeleteket, amelyek szükségesek, hogy a KAVOSZ kidolgozza és elindítsa az e-útdíj fizetését segítő, kedvezményes forgóeszközhitel konstrukciót. A hitel mögött álló 4 százalékos állami kamattámogatás és a teljes körű fedezet biztosítása lehetővé teszi, hogy minél szélesebb körbe eljuthasson a kedvezményes hitel - tette hozzá az államtitkár.

Krisán László szerint a cél az volt, hogy az útdíj bevezetése után a kisebb méretű fuvarozók gyorsan, egyszerűen és rugalmasan rulírozó forgóeszközhitelhez jussanak, amelyet kifejezetten e-útdíj fizetésére tudnak használni.Az Útdíj Hitelprogram keretében a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott kamattámogatás csekély összegű - de minimis - támogatásnak minősül. Számításuk szerint a hitelfelvételben 43 ezer kamion lehetett érintett, de azt nem lehet tudni, hogy minden járműre kérnek-e hitelt.

Vereczkey Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) elnöke azt mondta, hogy az egyesülete ajánlani fogja tagságának a hitelfelvételt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fuvarozók az útdíjat költségelemként feltüntethetik a megbízónak kiküldött számlán, viszont a kiegyenlítésig az útdíjat meg kell előlegezniük, ebben segít a kedvezményes hitel. Kérdésre válaszolva Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára elmondta, hogy a következő napokban megkezdik irodáikban a dolgozók felkészítését a programban való részvételre.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.