Ez hozhatja el a következő összeomlást

Időnyerésre jó volt a rendkívül laza monetáris politika, de most már ideje lenne véget vetni neki, egyébként pedig a kormányokon a sor – írja hétvégén kiadott éves jelentésében a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS).

A világ központi bankjait összefogó bázeli szervezet viszont arra is figyelmeztet a tanulmányban, hogy az átlagos kamatszintek 300 bázispontos (3 százalékos) emelkedése gyorsan összedöntené a világot, de legalábbis súlyos bankválságot okozna.

A 2008-as válság után a legnagyobb jegybankok gyorsan nulla közelébe vitték a kamatlábakat, és ezen túl szokatlan módszerekkel, főként masszív eszközvásárlásokkal is próbálták a bankrendszer likviditását növelni. Erre azért volt szükség, mert a pénzintézetek máshogyan nem jutottak volna forráshoz, és dominószerűen összeomlottak volna.

Azóta a legnagyobb jegybankok szinte ingyen biztosítanak forrást a pénzügyi szféra szereplőinek, és agresszív vevőként vannak jelen egy sor eszköz – főleg az amerikai és a japán államkötvények – piacán. A bizalom látszólag visszatért, a kötvények drágák lettek, miközben a részvényindexek is történelmi csúcsra emelkedtek.

A jegybankárok szervezete szerint viszont most már a kormányok térfelén pattog a labda. Ők a maguk részéről megtették a dolgukat, időt adtak a politikusoknak, hogy rendbe tegyék a dolgokat, ők azonban nem éltek vele.

Inkább legyen akkor bankválság

Napról napra több kockázatot és kevesebb előnyt hoznak a rendkívüli monetáris intézkedések a BIS szerint. Mivel mindenki olcsón jut forráshoz – legalábbis a pénzintézetek –, az alacsony kamatok miatt pedig nagy a hozaméhség, ezért a piaci szereplők agresszívan vállalnak kockázatot, és rosszul helyezik ki a tőkét.

Ez brutális torzulásokat, eszközárbuborékokat okoz a tőkepiacokon, a hitelrészegségnek fájdalmas lesz a másnapja. Nagy a veszélye annak is, hogy a szakadatlan pénzpumpálásból előbb-utóbb kezelhetetlen infláció lesz, elszállnak a fogyasztói árak, amivel mindenki rosszul jár.

A jegybankok, közöttük is elsősorban a legnagyobb szereplők, az amerikai Federal Reserve, a japán Bank of Japan, az Európai Központi Bank mérlegeiben a nagy lazaság miatt összesen 10 ezermilliárd dollár értékű kötvényállomány halmozódott fel – fájlalja a jegybankok jegybankja. Ez a válság előtti szint két és félszerese. Fenntarthatatlan, hogy ez így menjen tovább, ezért mihamarabb a pénzpolitika szigorítására lenne szükség: a nulla közeli kamatlábak emelésére, és az eszközvásárlások leállítására.

Valakinek el kell vinni a balhét

A szigorítás viszont paradox módon a BIS szerint is végzetes lenne, hiszen kamatemelkedés esetén valakinek le kell írnia a veszteségeket. A kötvények hozama fordítottan arányos az értékükkel, tehát ha emelkednek a kamatok, akkor az állampapírok értéke csökken. Ha megkezdik a jegybankok a kamatemelési ciklust, akkor óriási veszteséget fognak okozni saját maguknak, és a többi szereplőnek, aki ilyen papírokkal rendelkezik.

A fejlett országok adósságállománya akkorára nőtt, hogy egy 3 százalékos kamatemelkedés az Egyesült Államoknak ezermilliárd dollárjába (a teljes gazdaság 8 százalékába), Japánnak pedig a GDP közel negyven százalékába kerülne.

Ilyen sokkot egyik ország bankrendszere sem viselne el, a veszteségek leírását más eszközök eladásával próbálnák pótolni a bepánikolt befektetők. A határokon gyorsan átterjedő hatások miatt aztán gyorsan mindenkit magával rántana az örvény, különösen az olyan sérülékeny, a piaci hangulattól függő országokat, mint Magyarország.

Ráadásul nem is lenne teljesen példa nélküli egy ilyen forgatókönyv, 1994-ben például egy év alatt 2 százalékot ugrottak az amerikai kamatok.

Nem a legjobbkor tette közzé dörgedelmes intelmeit a háttérszervezet, hiszen a piacok világszerte rettegésben vannak a Fed eszközvásárlásai csökkentésének esélyéről szóló spekuláció, valamint a kínai hitelpiacok gondjai miatt. Az amerikai tízéves kötvényhozam rég nem látott magasságba, 2,7 százalékra emelkedett, miközben május elején még 1,6 százalékon állt.

Megszorítás a végtelenbe

"Ha halogatják a fájdalmas intézkedések végrehajtását, akkor a piaci felfordulás idején még jobban fog fájni a költségvetések visszavágása" – írja a BIS, a szervezet szerint ugyanis előbb-utóbb biztosan el fog fogyni a befektetők türelme. A jegybankárok szervezete szerint a megoldás csakis a fiskális konszolidáció, tehát a költségvetési politika fenntarthatóbbá tétele lenne. A kormányok csak így tudnának elég hitelesnek tűnni ahhoz, hogy a befektetők méltónak találják őket arra, hogy hitelezzék őket.

A laza monetáris politikával éppen az a fő baj a BIS szerint, hogy leveszi a nyomást a kormányok válláról, amelyek így elkényelmesedve tovább halogatják az egyébként szükségszerű strukturális kiigazításokat, megszorításokat. A jegybanki vásárlások – és dél-európai országok esetében ezek ígérete – ugyanis csúnyán manipulálják a kötvénypiaci hozamokat: lenyomják őket, és így nem a befektetők valós ítéletét jelzik.

Mit beszélnek ezek?

Igaz, a BIS-t már sokan kritizálták, hogy olyan témákba beszél bele, amelyekben nem illetékes – a költségvetési politika a fejlett világban általában a választott kormányok, és a nem kinevezett tisztségviselők asztala. Inflációra a legtöbb közgazdász és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint addig nem kell számítani, amíg a legtöbb fejlett országban a legjobb esetben is stagnálnak a bérek, magas munkanélküliség és az ipari kapacitások kihasználatlansága, valamint a bankok sem hajlandóak hitelezni. Ilyen körülmények esetén a vállalatok egyszerűen nem képesek arra, hogy árat emeljenek, márpedig enélkül nehéz inflációról beszélni.

A költségvetési megszorítások a legtöbb esetben (legalábbis rövid távon) súlyos recessziós következményekkel járnak. Ha az állam ki akarja egyensúlyozni a költségvetését, akkor valamilyen módon pénzt kell kivonnia a gazdaságból. Akár adót emel, akár kiadásokat csökkent, a többi szereplő megérzi, és kevesebbet költ. Ha viszont nincs növekedés a gazdaságban, akkor az államadósság emelkedik a GDP arányában.

Mások történelmi példákra – főként a harmincas évek eseményeire – hivatkoznak, amikor arra kell rámutatni, hogy milyen tragikus dolgokhoz vezet, ha a költségvetési és a pénzpolitikát egyszerre szigorítják. Akkor ugyanis a jegybankok és többfelé a kormányok is szigorral reagáltak a világválságra, a gazdaság mély depresszióba esett, majd – ha nem is biztos, hogy emiatt, de – hamarosan jött a világháború.