További Gazdaság cikkek
- Hivatalosan is 18 millió forintra nőtt az alanyi adómentesség értékhatára
- Évek óta figyeljük a forintot, most ítéletet mondtunk róla
- Ezek a számok csaknem három milliárd forintot értek
- Nagy Márton pénzesőt ígért, ez több mint 800 ezer családot érint
- Jelentősen emelkedett a mozijegyek ára, de van drágább szórakozás is
Devizában számolta fel fogyasztóival szemben a járművek forintban megállapított casco díját a Lombard Lízing Zrt., emellett egyik díjtétele többszöri emelése során elmulasztotta időben tájékoztatni fogyasztóit. A PSZÁF ma publikált határozataiban összesen 25 millió forint bírságot szabott ki a társaságra, megtiltotta a jogsértő gyakorlat folytatását, és kötelezte a törvénysértően beszedett mintegy 380 millió forint fogyasztók részére való visszafizetésére.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) fogyasztóvédelmi célvizsgálatot folytatott le a Lombard Lízing Zrt.-nél, mivel azt észlelte: a pénzügyi vállalkozás deviza alapú gépjárműhitelei kapcsán a csoportos biztosítás keretében felmerülő casco díjakat devizában terhelte a fogyasztókra, holott a biztosítás forintalapú, és azt a Lombard Lízing Zrt. is forintban fizeti a biztosítónak. A vizsgálat megállapította: a Lombard Lízing Zrt. közel 14 ezer darab, casco biztosítási szerződéses módozatú szerződésénél azért számított fel magasabb kamatot (kamatfelárat), mert az érintett fogyasztóknak a tőke- és kamattartozás mellett a casco díját is deviza alapon kellett megfizetniük.
A hitelintézeti törvény 2011. szeptember 29-i módosítása ugyanakkor – a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme, anyagi kockázatuk csökkentése érdekében – meghatározta: fogyasztói hitelszerződéseknél a pénzügyi intézmények csak kivételes esetben számíthatják fel devizában a díjakat és költségeket, márpedig e szigorú feltételek a társaság által terhelt casco díj esetében nem álltak fenn.
Mivel a jogsértést a társaság a fogyasztók széles körét érintően, huzamosabb időn át valósította meg, a PSZÁF 20 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Lombard Lízing Zrt.-re, és eltiltotta a jogsértő magatartás folytatásától. A felügyeleti határozat kötelezte a pénzügyi vállalkozást arra is: 2013. augusztus 31.-ig fizesse vissza az érintett fogyasztóknak a tőlük jogtalanul beszedett mintegy 380 millió forintot.
A PSZÁF fogyasztói jelzések alapján fogyasztóvédelmi célvizsgálatot folytatott le annak kapcsán is, hogy a Lombard Lízing Zrt. a finanszírozási konstrukciókhoz kapcsolódó „KHR bekerülési díj” elnevezésű díjtétel egyoldalú módosítása esetében betartotta-e a fogyasztók előzetes tájékoztatására vonatkozó rendelkezéseket. A felügyeleti vizsgálat feltárta: a társaság a 2010. augusztus 1-i és a 2012. augusztus 1-i díjemelései előtt csak 3, illetve 5 nappal korábban tette közzé hirdetményében a díjtételek változását, a hitelintézeti törvényben előírt 60 nap helyett. Emellett súlyosan megsértette a jogszabályi előírásokat azzal, hogy nem tájékoztatta levélben szerződött fogyasztóit a díjtétel módosításáról. A társaság ezzel nem tette lehetővé azt, hogy a fogyasztók a díjtétel kedvezőtlen módosítására tekintettel megfontolhassák a hitelszerződések jogszabály szerinti díjmentes felmondásának lehetőségét.
A PSZÁF a két alkalommal elkövetett, a fogyasztók széles körét érintő jogsértés miatt 5 millió forint bírságot szabott ki, megtiltotta a jogsértés folytatását, és kötelezte a társaságot a felügyeleti határozat kézhezvételéig felszámított díjtöbblet, közel 1 millió forint érintett fogyasztók részére történő visszatérítésére.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Nagy bejelentést tett Orbán Viktor, új korszak kezdődött
Közösségi oldalán üzent a kormányfő.
január 21., 13:03
- Gazdaság
Napokon belül több száz millió euró mozdul meg, bejelentést tett az egyik legnagyobb magyar bank
Az MBH Bank 750 millió euró értékű ajánlatot fogadott el.
január 22., 09:40
- Gazdaság
Fordulat Moldova szakadár régiójában, véget érhet az energiaválság
A területen több százezer ember maradt fűtés és meleg víz nélkül.
január 21., 11:21
- Mindeközben
Pamela Anderson elárulta, mit szól ahhoz, hogy nem kapott Oscar-jelölést a kritikusok által ünnepelt filmjével
2 órája
- Gazdaság
Még egy tetoválást is csináltatott a NAV munkatársa a sikeres akció érdekében
Lecsapott egy szalonra az adóhivatal.
január 21., 12:39
- Gazdaság
Hivatalosan is 18 millió forintra nőtt az áfa alanyi adómentesség értékhatára
Az adóalany február 28-ig nyilatkozhat az alanyi áfamentesség választásáról.
tegnap, 08:40
- Gazdaság
Szijjártó Péter átadott egy üzemet, és az élelmiszeripar sikereiről beszélt
A szektor termelési értéke több ezer milliárd forinttal nőtt az elmúlt években.
január 21., 11:51
- Gazdaság
A VOSZ szerint a magyar gazdaságnak szüksége van a vendégmunkásokra
A szövetség úgy véli, a vendégmunkások azért kellenek, hogy több munkahely jöhessen létre.
január 21., 19:13
- Gazdaság
Béremelést kapnak a BME oktatói és kutatói
A legnagyobb emelésre az alacsony beosztásban dolgozók számíthatnak.
január 21., 19:17
- Gazdaság
Orbán Viktor ismét útra kelt, Robert Ficóval tárgyal Ukrajnáról
A megbeszélés legfontosabb témája Magyarország és Szlovákia energiabiztonsága.
január 21., 11:22
- Gazdaság
Megszólalt a szakértő a mini-Dubaj négyzetméterárairól
Mélyen zsebbe nyúlósak lesznek az ingatlanok.
január 21., 15:16
- Címlapon
A Titanic kapitánya megbukott az első navigációs vizsgán, de az utolsón sem teljesített túl jól
Ma 175 éve született a tragikus sorsú óceánjáró kapitánya, Edward John Smith.
2 órája
- Címlapon
Kocsis Máté: Nem javaslom senkinek, hogy Magyar Pétert halálosan fenyegesse
Na nem azért, mert az életét féltené.
2 órája
- Gazdaság
Bejelentette a kormány, hogy további termékekkel bővülhet az online árfigyelő
Akár a kávéra is kiterjesztenék.
január 22., 11:43
- Gazdaság
Budapest–Belgrád vasútvonal: mérővonat vizsgálta a magyar pályaszakaszt
A mesterséges intelligencia is szerepet kapott.
január 20., 12:01
- Címlapon
Szijjártó Péter nem szereti a politikai töltetű tartalmat a könnyűzenében
A miniszter mindent megtesz, hogy Rogán Antal lekerüljön az amerikai szankciós listáról.
36 perce
- Mindeközben
Soha nem készült még ilyen mélyen víz alatti fotósorozat, lélegzetelállító képeken a végeredmény
tegnap, 20:41
- Címlapon
Hamarosan megsemmisülhet az oroszok számára kulcsfontosságú Krími híd, ami még Ukrajnát is váratlanul éri
Már csak a megfelelő időt várják.
tegnap, 19:39
- Gazdaság
Ismét elvitték a Skandináv lottó főnyereményét
Az előző héten is volt egy telitalálatos szelvény.
január 22., 21:42
- Gazdaság
Tízmilliós bírságot varrt a jegybank a PannErgy nyakába
Azt is elárulták, hogy miért.
január 20., 11:24
- Címlapon
Kolumbia nem engedte leszállni az illegális bevándorlókat szállító járatokat, Donald Trump válaszul vámot vetett ki
Az amerikai elnök szerint ez még csak a kezdet.
2 órája
- Címlapon
Történelem íródott a szemünk előtt, de az igazi nagy durranás még hátra lehet
Soha nem látott tettet hajthat végre a szupersztár sportoló New Orleansban.
14 perce
- Címlapon
Kiderült, férfi kéziseink mely válogatott ellen mérkőznek a világbajnokság negyeddöntőjében
Legutóbb tavaly januárban találkozott egymással a két csapat.
tegnap, 22:31
- Címlapon
A konteó, ami már nem konteó
Járványok és összeesküvés-elméletek, avagy a CIA sem áll mindig erős lábakon.
14 perce
- Címlapon
Komoly bírságra számíthatnak azok az autósok, akik megfeledkeznek erről a dátumról
Már csak néhány napig érvényesek az autópálya-matricák.
tegnap, 10:03
- Mindeközben
Suhajda Dániel akkor is otthagyta volna a Jóban Rosszbant, ha az nem ért volna véget: „Csak azért csináltam, mert én voltam a kenyérkereső”
tegnap, 18:38
- Gazdaság
Nagy Márton felhívást intézett a magyarokhoz: Döntsenek körültekintően!
Fontos kérdésben szólalt meg a miniszter.
január 20., 15:55
- Gazdaság
Szuperritka Ferrari került fel a NAV oldalára
A meghirdetett Ferrariból csupán 20 példányt gyártottak az egész világon.
január 20., 16:35
- Gazdaság
Szijjártó Péter: Komoly válsággal nézz szembe az európai energiapiac
A külügyminiszter azt is elárulta, mikor érdemes elfordulni az orosz gáztól.
január 20., 17:17
- Címlapon
Takács Péter „ordas hazugságok” miatt jelenti fel a Tisza Párt EP-képviselőjét
Az egészségügyi államtitkár Magyar Pétert is kiosztotta.
tegnap, 21:55
- Gazdaság
Kiszivároghattak Donald Trump tervei: őrületes tempót vett fel a forint
Európa örülhet, úgy tűnik, nincs a leendő elnök célkeresztjében.
január 20., 18:17
- Gazdaság
Már Donald Trump felesége is kriptovalutát indított, a bitcoin pedig történelmi csúcsot döntött
Szárnyalnak a kriptopénzek a beiktatás miatt.
január 20., 14:59