Csetlik-botlik az új trafikrendszer

2013.07.03. 07:16
Nem megy csont nélkül az átállás az új trafikrendszerre. Az első napokban volt, aki ki sem nyitott, volt, aki kinyitott, de cigarettát nem árult, volt, aki árult, de azt sem tudta, melyik márka melyik. Egyik olvasónkat átverték az adójeggyel, telefonnal rögzítette, ahogy reklamál. Lett trafik iskola és gyógyszertár mellett, játékbolt helyén és konténerben is.

Hiába a lázas igyekezet, hogy az utolsó szögig leszabályozzák a nemzeti trafikokat, és könnyedén menjen az átállás az új rendszerre, az első napok még inkább a káoszról szóltak. Elsőre talán feleslegesnek tűnhetett olyan evidens szabályokat is külön rögzíteni, miszerint a trafikos nem verheti át a fogyasztót, pontosan kell visszaadnia és csak annyit kérhet el egy doboz cigarettáért, mint amennyi az adójegyre van írva, még az ilyen egyszerű feltételeket sem sikerült maradéktalanul teljesíteni.

Másról kapott blokkot

Egyik olvasónk például 790 forintról kapott blokkot és ennyit is kértek tőle, pedig a cigaretta valójában 770 forintba került. Amikor az utcán észrevette, hogy többet fizettettek vele, visszament reklamálni. Az eladónő azt mondta, nem tudja, mi történhetett, ez az ár "központilag van a gépben", az interneten keresztül van egy adatbázisra kötve, ott pedig ez az ár szerepel.

Bár a pultra ki volt téve az egyébként is nehezen értelmezhető tábla, miszerint a kasszától való távozás után reklamációt nem fogadnak el, szerencsére a hölgy visszaadta olvasónk húszasát. Aki mindeközben telefonjával rögzítette is a bénázást.

Mutyi

Esete számos kérdést felvet: hányan lehettek aznap, akik nem fordultak vissza az utcáról, és többet fizettek, mint amennyit kellett volna? Hogyan kerülhetett másik ár a rendszerbe, hogy adózik majd ezek után a boltos, melyik összeg után fizeti be az áfát és a jövedéki adót? Ráadásul ez csak egy hiba a sok közül, a hozzánk érkező számtalan panaszból úgy tűnik, nemcsak a rendszer nem hibátlan, de az új trafikosoknak is sokat kell tanulniuk ahhoz, hogy rutinos dohányboltossá váljanak.

Az melyik?

Nem árt például, ha egy dohányárusnak cigarettája is van, nem csak koncessziója. Márpedig az első napon akadtak, akiknek ezt a viszonylag alacsony lécet sem sikerült átugraniuk. Voltak, akik úgy tették ki trafikjuk ajtajára a nyitva táblát, hogy valójában inkább abban reménykedtek, senki nem lép aznap az üzletbe, eladni ugyanis nincs mit, még nem érkezett meg az első szállítmány.

De ahol megérkezett, sem ment minden gördülékenyen, olvasóink arról írtak, volt olyan eladó, aki - bár összesen csak négy cigarettamárkát tartott - nem ismerte fel, hogy melyik melyik. A pénztáros minden egyes márka hallatán úgy terítette ki a pultra a teljes választékot, mint nyugdíjas az aprópénzt, válassza ki a kedves vevő, közte van-e, amit keres.

Aki úgy árul, hogy lebeszél

Lapunknak trafikosok elmondták, a pályázaton nem volt feltétel, hogy értsenek a dohánytermékekhez, így aztán saját körben is képzéseket tartottak, de lesz majd valamikor állami tanfolyam is. Ott többek közt például a dohányzás veszélyeiről lesz szó, a trafikosnak ugyanis szakszerű válasszal kell tudnia szolgálnia, ha a dohányzás hatásairól, veszélyeiről kérdezik.

Egyelőre ugyanis valaki, aki még a márkákat sem tudja megkülönböztetni, kérdéses, hogy eleget tud-e tenni annak az elvárásnak, hogy részletes tájékoztatást adjon az egyes termékekről. Jellemző egyébként, hogy a trafikosok többsége nem is szívesen nyilatkozik, - volt, aki még a boltját sem engedte fényképezni - mindössze két dohányboltost találtunk, aki úgy érezte, nincs mit takargatnia. Egyikük elmondta, ő nemcsak akkor beszél majd a dohányzás veszélyeiről, ha kérdezik, hanem akkor is ha csak egy kis bizonytalanságot lát a vásárlónál.

A saját példámmal ijesztem el a vásárlóimat

Régi trafikosok

Az első időszakban az új trafikosoknál még rutinosabban teljesíthetnek azok a régi motorosok, akik most pályázaton kívül még egy évig lehetőséget kapnak. Azokon a településeken ugyanis, ahol nem nyert senki, nem mozgó árusok lesznek, mint arról az első hírek szóltak, hanem régi trafikosokat jelöl ki a polgármester a feladat ellátásra.

Azonban még itt is sok a kérdőjel. Ezek a boltosok ugyanis legfeljebb egy évig árulhatnak cigarettát, nem várható el tőlük, hogy jelentős fejlesztéseket végezzenek az üzleten, csak azért, hogy az előírásoknak megfeleljenek. Az viszont a másik oldalról lenne furcsa, ha rájuk nem vonatkoznának a szabályok, így egy köztes megoldás lép majd életbe, cégért például nem kell majd kitenniük, de dohányboltos táblát igen.

Iskola és gyógyszertár mellett

A törvényhozók tehát noha megpróbáltak minden részletre gondolni, nem sikerült teljesen. Eredetileg például bár a kiskorúak távol tartása volt a cél, mégis rengeteg iskola, közösségi ház tőszomszédságába települt trafik, de lettek dohányboltok játékboltokból is. Ugyanígy találunk üzletet tüdőszanatórium és leszoktatóközpont mellett, vagy gyógyszertárak társaságában.

A méretre sem ír elő semmit a törvény, így elvileg a Parlament is lehetne egy méretes trafik, mivel van külön bejárata és önálló áramellátása. Az olvasóink által beküldött képek alapján viszont inkább az ellenkezőjére van példa, súlyosan minimalista hozzáállás például az, ahol egy faluszéli konténerből fogják szórni az árut. Olvasóink egyébként rengeteg furcsa trafikról küldtek képet, az alábbi galériában ezek közül mutatunk be néhányat.

Versengő házaspár, szendvicsember

Mivel arra sem voltak szabályok, hogy adott területen belül utcára pontosan hol kell elhelyezkedniük az üzleteknek, semmi nem tiltja azt, hogy közvetlenül egymás mellett legyenek a boltok, és más városrészek trafik nélkül maradjanak. Pismányban például egy darab nemzeti dohánybolt sincs, mind a tíz szentendrei trafik a belvárosban van, így a korábbi pár száz méter helyett oda-vissza 6-8 km-t gyalogolhat a cigarettát vásárolni akaró.

De jó példa az egyenetlen elosztásra a 11. kerület is, ahol csak a Bartók Béla úton négy bolt lesz 50 méteren belül. Kazincbarcikán 12 bolttal indul a saját Dohány utcájuk, de mondjuk Szalkszentmárton is erős versenyző, ahol a falu két dohányboltját egymás mellett nyitotta meg egy ügyesen pályázó házaspár.

Így bár helyi monopóliumnak szánták a trafikokat, mégis lesz némi verseny egyes, sűrűbben lakott területeken. Ebből a felismerésből születhetett meg az olvasónk által megörökített Nemzeti Dohánybolt Szendvicsember. Itt az élelmes vállalkozó rájött, hogy nem sikerült tökéletesen kiiktatni konkurenciát, és bár kevés dologgal szabad hirdetni egy dohányboltot, ő egy szerencsétlenebb diákmunkásra erősített térképpel próbált mégis valami extra értéket biztosítani a fogyasztóknak.

Smoke Kills
A dohányzás öl