Még soha ennyi cég nem szűnt meg

2013.07.08. 11:40

Rekordot döntött a megszűnő cégek száma Magyarországon. Az elmúlt hat hónapban 16108 céget töröltek a cégbíróságok, ez 538-cal több, mint az eddigi rekordfélévben, azaz 2010 második felében. A cégalapítások alacsony száma miatt a cégfluktuáció máris csökken. Ez a trend fel is erősödhet, ha igaznak bizonyul az Opten szakértőinek előrejelzése, mely szerint legkésőbb 2014 első félévében a cégamortizáció is csökkenni fog.

Soha annyi cég nem szűnt még meg Magyarországon, mint 2013 első felében. Ebben az időszakban a cégbíróságok 16108 céget töröltek a nyilvántartásból, ami az előző félévinél 7,1 százalékkal, az azt megelőző év azonos időszaki értékénél 32 százalékkal, az eddigi rekorder félévnél, 2010 második félénél pedig 3,4 százalékkal rosszabb eredmény. „Ez a szabályozott tisztulási folyamat hosszabb távon mindenképp előnyösen érintheti a magyar gazdaságot. Lassan érezhetővé válik hatása, hiszen a cégek megszüntetésére irányuló cégbírósági eljárások száma csökken” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

Az Opten adatai szerint 2012 első felében 32301 cégmegszüntetésre irányuló cégbírósági eljárás, azaz felszámolási, végelszámolási és kényszertörlési eljárás indult Magyarországon. Tavaly, a második félévben már csak 24263, az idei év első felében pedig 17581. „Ez a tendencia az eljárások lefolyási ütemének függvényében a következő két félév törléseiben mindenképpen megmutatkozik majd annak ellenére, hogy az egyes eljárástípusok között a jogszabályváltozások miatt jelentős átrendeződés ment végbe” – mondja Tóth Tamás.

Valóban, 2012 első félévéhez képest a felszámolások száma 12312-ről 7109-re, a végelszámolásoké pedig 19444-ről 6646-ra esett vissza. Ezzel párhuzamosan a tavaly bevezetett kényszertörlési eljárások száma 545-ről 3826-ra ugrott. „Úgy gondoljuk, a cégadatok februári frissítése miatt leterhelt cégbíróságok ennél lényegesen több kényszertörlést indítanak majd a második félévben. Ettől függetlenül valószínűleg átmeneti javulás áll be a törlési adatokban – mondja Tóth Tamás.

Az Opten Cégfluktuációs Indexe (CFI) – mely az adott időszakban, egy adott területen megszűnt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez – máris mérséklődik. Ennek igazi oka azonban nem az amortizáció mértékének javulása, hanem a cégalapítási arány csökkenése. A megelőző év azonos időszakához képest a 13,7 százalékos CFI 13 százalékra mérséklődött, miközben a megszűnések aránya 4,7 százalékról 6,3 százalékra emelkedett, a cégalapításoké viszont 8,9 százalékról 6,8 százalékra csökkent.

„Az alacsony mértékű GDP-növekedés mellett nincs okunk azt feltételezni, hogy a cégalapítási kedv a következő félévekben látványos javulást mutat majd. Az amortizációs arány viszont szükségképpen visszaesik, ezért a fluktuáció a következő félévben feltehetően csökkeni fog” – véli Tóth Tamás. Az Opten adatai szerint a cégalapítások száma 2012 második félévéhez képest idén, az első félévben 15000-ről 16100-ra nőtt. Ezek az értékek azonban még messze elmaradnak a válság előtti időket jellemző számoktól: akkoriban félévente 23-25000 új céget alapítottak.