Gyengébben teljesített a külkereskedelem

2013.07.09. 09:31

A várakozásokat alulmúlva, 653,2 millió euró többlet keletkezett a külkereskedelemben májusban, ami 76 millió euró romlást jelent az egy évvel ezelőtti 729,1millió euróhoz képest. Az első öt hónapban a többlet 258 millió euró javulást mutatva 3,11 milliárd euróra nőtt. Májusban az export euróértéke 1,9 százalékkal, az importé pedig 0,9 százalékkal csökkent egy év alatt, ami kissé kedvezőbb a nemzetközi trendekhez képest, ugyanis májusban a német export 4,8 százalékkal, az import 2,6 százalékkal csökkent az előző évihez képest, míg a cseh export 0,9 százalékkal, az import pedig 3,7 százalékkal zsugorodott.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az elmúlt hónapokban megjelent konjunktúra indikátorok az európai gazdaság recessziójából való lassú kilábalási folyamatát jelezték, a gyengélkedő külső keresletet azonban a felfutó autóipari termelés részben ellensúlyozhatja, így idén a többlet elérheti a 7,6 milliárd eurót a tavalyi 6,82 milliárd euró többlet után. A többletet a cserearány javulása is növelheti a következő hónapokban. A belső kereslet már a második negyedévtől élénkülést mutathat, amit a április-májusi kiskereskedelmi adatok is alátámasztanak, ez azonban nem lesz olyan mértékű, hogy érdemben befolyolná a külkereskedelmi aktivum alakulását.