Eltűnt ötszáz szabolcsi cég

2013.07.11. 08:16

Csaknem ötszáz cég szűnt meg az idén, június végéig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - írta a Kelet-Magyarország csütörtökön megjelent száma. A napilap szerint az első fél évben 483 céget töröltek a  nyilvántartásból, a legtöbbet, 398-at felszámolás miatt, 12-t pedig végelszámolás miatt.

Az utóbbi két és fél évben 2427 cég szűnt meg Szabolcsban, 2012-ben 1051, 2011-ben pedig 893. A szabolcsi kereskedelmi és iparkamara hatáskörébe január 1-én 33 599 cég tartozott, amelyek közül 27 098 tett eleget törvényi kötelezettségének, a kötelező kamarai regisztrációnak, 6501 viszont eddig elmulasztotta.

Czomba Csaba, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei elnöke a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a cégbezárások oka elsősorban a  pénzintézeti hitelezés rendkívüli korlátozottsága, az emiatt fellépő tőkeszegénység növekedése. Nőtt a vállalkozások eredményességét nehezítő adók száma, az elvonások mértéke, és - ahogy fogalmazott - "az adminisztrációs terhek is nyomasztóak". A szakember megjegyezte: persze egy tisztulási folyamat is ritkítja a szabolcsi cégeket, kevesebb a "kamu-" és a kényszervállalkozás. Országosan 16108 céget töröltek a cégbírósági nyilvántartásból az első fél évben, ennek három százaléka érintette Szabolcsot.