Kávézik? Biztos diplomás

2013.07.16. 11:21

A fiatalok egynegyede naponta iszik valamilyen kávét, egyharmaduk pedig rendszeres kávéfogyasztónak nevezhető (legalább 2-3 naponta fogyaszt kávét). A fiatalok többsége (58%) 16-18 éves kora között szokott rá a kávézásra, további 23 százalékuk pedig már 15 évesen vagy azelőtt kezdte.

A 15–25 évesek fele egyáltalán nem szokott kávézni, ez főleg a 15–19 évesekre igaz, 65 százalékuk soha nem ivott még kávét. Az idősebbek viszont (20–25 évesek) az átlagnál nagyobb arányban kávéznak, 40 százalékuk. Nemcsak az életkorral, de az iskolai végzettség emelkedésével is nő a naponta kávézók aránya: míg a 8 általánost végzettek 12 százaléka, a szakmunkás végzettségűek 36 százaléka, a gimnáziumi érettségivel rendelkezők 40 százaléka, a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek pedig 55 százaléka fogyaszt naponta kávét.

A napi fogyasztók fele két csészével is megiszik egy nap alatt, viszont három vagy annál több kávét már igen kevesen jeleztek. Míg a 15–19 évesek többsége csak egy csészével iszik egy nap, a 20–25 évesekre a napi két csésze jellemzőbb.

A rendszeres kávéfogyasztó fiatalok (akik legalább 2-3 naponta isznak kávét) döntő többséggel reggel isznak kávét. A legnépszerűbb kávéfajták közé az espresso, a tejeskávé és a cappuccino tartozik. Az espressót főleg vidéken kedvelik, a tejeskávé viszont a budapesti fiatalokra jellemzőbb.

Azok a fiatalok, akik legalább 2-3 naponta fogyasztanak kávét, leginkább az élénkítő hatás (75%-uk) és az íze miatt (46%-uk) kávéznak. Ugyanakkor egynegyedük arról vallott, hogy csupán megszokásból nyúl kávé után, egyötödük pedig csupán a kávézás hangulata miatt.

Rengeteg kutatás foglalkozik a kávéfogyasztás egészségre gyakorolt hatásával. A 15–25 éves rendszeres fogyasztók 70 százaléka azonban nem tartja egészségtelennek a kávéfogyasztást. Pozitív hatásként az élénkítő/frissítő érzésen és az ízén kívül a vízhajtó hatást, a vérkeringés serkentését és a teljesítményfokozást emelték ki. A negatívumok közül a magas vérnyomás, a szívritmus-zavar és a fogak elszíneződése a legismertebb.

A kávé mellett egyéb élénkítő italok fogyasztása is jellemző a fiatalokra. A legtöbben kólát (56%) és teát isznak (52%), minden harmadik fiatal pedig az energiaitalok híve. A leggyakrabban fogyasztott teák közé a gyümölcs-, fekete és zöld teák tartoznak, amit legtöbbször cukorral, citrommal vagy mézzel ízesítenek.