Ezért lesz veszteséges a Sólyom

2013.07.29. 20:42

A Sólyom Airways még a legoptimistább feltételezéseket alapul véve is durván veszteséges lesz, írta a Capitol Consulting Group tanulmányára hivatkozva a hvg.hu.

A Capitol Consulting Group (CCG) azokat az információkat vette figyelembe, melyek a sajtóban elhangzottak, például az egy repülőgépre eső évi utasszámot, a Boeing 737-500-as gépek átlag feletti, 80 százalékos kihasználtságát, és azt is, hogy a gépeken a 110 ülésen 12 business és 98 turista utashely lesz. Ehhez hozzávettek bizonyos üzleti sztenderdeket, például azt, hogy egy hálózati légitársaság egy gépe naponta négy egyirányú utat tud lebonyolítani, ez alapján állapították meg , hogy ennyi embert ekkora gépparkkal nem lehet egy évben elvinni.

A CCG számításai során irreálisan magas blokkóra/nap mutatók jöttek ki (a blokkóra a tényleges repülési időt és a gurulási időt jelenti). Jelenleg egyedül Southwest Airlines amerikai fapados képes 13 feletti blokkóraértéket elérni, a Sólyom vezetői által megadott adatok alapján a hagyományos légitársaságnak beállított Sólyom Airways ezt a mutatót is felülszárnyalná, állítja a CCG. A tanácsadó cég ennek tükrében iparági sztenderd-értékekkel számolt, ezekkel elméletben 2014-re legjobb esetben 2,2 millió utas jöhet össze, 2050-re pedig 6,5 millió utas, ami jóval elmaradna a Sólyom vezérigazgatója által bejelentett utasszámoktól.

A flottára és a forgalomra vonatkozó tervek ismeretében a tanácsadó cég megbecsülte a költségeket is: a működési költségek meghatározása során az iparági sztenderdnek tekinthető közvetett és közvetlen kategorizálást választott a CCG, minden elemhez költségokozót is rendeltek, és meghatározták az egységköltségeket, itt is iparági benchmarkokra támaszkodtak. A cég becslése szerint a Sólyom Airways működésének első évében 14,4 milliárdos közvetlen és 15,8 milliárdos közvetett költsége keletkezik, összességében ez 30,2 milliárd forint. A bevételekkel kapcsolatban a CCG megkülönböztette a turista és a business utasoktól származó jegyárbevételeket.

A jegyárak és a módosított utasforgalom 26,2 milliárdos bevételt eredményeznek az első évben, a becslés szerint 21 milliárd érkezhet be az economy, 5,2 milliárd pedig a business utasoktól, áll a CCG elemzésében. A várható költségek és bevételek alapján a Sólyom Airways még optimista feltételezések esetén is már az első évben 4 milliárdos veszteséggel kalkulálhat, melynek további növekedése várható az üzlet fenntartása esetén. 2017-re a veszteség 33 milliárdra hízhat, öt év alatt 93 milliárdos mínuszt hozna össze a társaság még a rendelkezésre álló információk alapján felállított legjobb forgatókönyv szerint is.