Szíria miatt még drágább lehet a benzin

2013.08.27. 11:50

Máris emelkedni kezdett a nyersolaj ára, miután azUSA jelezte, hogy beavatkozhat a szíriai polgárháborúba a nemrégiben végrehajtott vegyi támadás után. Az ország nem jelentős olajtermelő, de a feszültség az amerikai beavatkozás után tovaterjedhet a más országokra, írta a Napi.hu.

A kőolaj világpiaci jegyzései emelkedő pályára álltak azt követően, hogy az Egyesült Államok jelezte: megkezdte a felkészülést a katonai beavatkozásra a szíriai polgárháborúba. Az észak-amerikai WTI szabvány ára több mint negyed dollárral, hordónként 106,19 dollárra drágult a Globex elektronikus kereskedésében, a londoni Brent jegyzése októberi szállítás esetén 36 centtel, 111 dollár fölé emelkedett. A vészterhes folyamatot az indította el, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter egyértelműen a szíriai kormányt vádolta a vegyi fegyverek bevetésével saját civil lakossága ellen, amit morális obszcenitásnak minősített.

Washington egyelőre nem tervez katonai lépéseket, illetve csak a nemzetközi közösséggel együtt tenne ilyeneket, ám már a lehetőség is idegessé tette a befektetőket. Szíria olajtermelése ugyan jelentéktelen, ám a szunnita és siíta muzulmán közösségek közötti konfliktus átterjedhet a szomszédos országokra, amelyek viszont számottevő olajiparral rendelkeznek – emeli ki a Barclays ma reggeli elemzése.

Irakban például, amely az OPEC második legnagyobb olajtermelője, már jelentősen romlott a biztonsági helyzet a szíriai konfliktus miatt. A Barclays arra figyelmeztet, hogy a feszültség kiéleződése elsősorban a nagy siíta népességgel rendelkező országokat – Szaúd-Arábiát és Kuvaitot – fenyegeti. A szíriai kormányerők hátterében egy siíta irányzat, az alaviták vannak, míg a felkelők főként az országban nagy többségben lévő szunniták.

A helyzet ráadásul akkor romlik, amikor különböző okok miatt váratlanul csökkent Líbia, Nigéria és Dél-Szudán olajexportja is. Emiatt két éve nem látott hiány tapasztalható a világpiacon, és ha a kereslet a javuló gazdasági helyzet nyomán nőne, akkor elszállhatnak az olajárak.