A balatoni hajósok jobb szezont vártak

2013.09.05. 12:00

Tegnap megírtuk, hogy szuper volt az idei balatoni szezon. A veol.hu cikke alapján azonban úgy tűnik, azért nem mindenki elégedett: a balatoni hajósok például jobb idényt vártak. Dr. Halmos Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója az idén a tavalyihoz hasonló eredményre számít a menetrend szerinti személyhajó forgalomnál, ugyanakkor a nem megfelelő időjárás és más külső tényezők miatt szerinte jobban is teljesíthettek volna.

A vezérigazgató elmondta: még június végén is csak az előző évi hasonló időszak forgalmának 89-91 százaléka körül tartottak, majd az elmúlt két hónapban javultak az adatok, augusztus 31-én a bevétel 1,3 százalékkal haladta meg a tavalyit. Ennél is jobb lehetne viszont az eredmény, ha például augusztus 20-án az időjárás nem akadályozza meg, hogy több településről is nézőhajókat indítsanak a tűzijátékokhoz és más programokhoz.

"A Bahart Zrt. idei forgalomcsökkenése talán azt is jelzi, hogy elérték a potenciális utasaik anyagi lehetőségeinek a maximumát. Valóban bekövetkezett egy kis forgalom csökkenés, de azt az áremelkedés kompenzálta" - mondta a veol.hu kérdésére Halmos Gábor. A még hátralévő időszakban jelentős javulásra igazán akkor sincs esély, ha a hajózás szempontjából nagyon optimális lenne az őszi időjárás, mert a tavalyi év nagyon erős volt, így tényleg sokat kéne javítani.

A kompok forgalma jobban alakult a személyhajózásénál. Augusztus végi adatok szerint a szállított gépjárművek száma csak másfél százalékkal maradt el a tavalyitól, miközben a bevétel 5,5 százalékkal meghaladta a múlt évit.

A Bahartnál több éven át nem emelték az árakat. Tavaly volt egy nettó öt százalékos emelés, amit a két százalékos áfaemelés tovább növeltek, az idén pedig az említett nyolc százalékos emelés. Halmos Gábor szerint az idei forgalomcsökkenés a külső tényezőkön túl talán azt is jelzi, hogy elérték a potenciális utasok anyagi lehetőségeinek maximumát.