Egyre kevesebbet nyaralunk

2013.09.05. 11:00

Egyre kevesebben utaznak el egy egész hétre nyaralni, a magyarok többsége csak 3-4 éjszakára foglalt belföldi szállást az idei nyáron, ami 50 ezer forintba került, minden ötödik szállóvendég SZÉP-kártyával fizetett és a legnépszerűbb úti cél Siófok volt – közölte saját adataira hivatkozva a szallas.hu, az ország legnagyobb szállásfoglaló internetes oldala.

A magyarok kétharmada csak hosszú hétvégére foglalt szállást az idei főszezonban, a tehetősebbek is inkább többször, de rövidebb időre utaznak el – áll a közleményben.

Nyáron mindig az apartmanok és vendégházak keresettebbek, idén például csak a nyaralók 40 százaléka választott valamilyen szállodát. A szallas.hu statisztikája szerint a legtöbben Budapestről utaztak nyaralni, a főváros után Debrecen, Győr, Miskolc, illetve Szeged adta a legtöbb belföldi vendéget.

Budapest a legnépszerűbb célpontok listáján a hetedik helyen áll, a nyár legnagyobb nyertese a balatoni régió volt: a foglalások alapján a legnépszerűbb utazási célpontok közül tízből öt itt volt.