Lukács
7 °C
22 °C

Így érnék el, hogy vidékre is menjen uniós pénz

2013.09.06. 06:22

Míg a közvetlen uniós agrártámogatásokat, amelyeket az arra jogosult gazdálkodóknak lényegében automatikusan kifizetnek, teljes mértékben fel tudtuk használni, addig a vidékfejlesztési pénzek elköltése kissé döcögősebben halad – írja a Magyar Nemzet pénteki számában.

A lap írása szerint az Európai Bizottság 2013. júliusi adatai alapján Magyarország a hétéves költségvetési ciklusban elkölthető 3,86 milliárd eurós vidékfejlesztési keretből eddig 2,54 milliárd eurót fizetett ki, ami 65,88 százalékos felhasználási arányt jelent.

A Vidékfejlesztési Minisztérium arról beszél, hogy a jelenlegi költségvetési időszak pénzügyi keretéből 2015 végéig lehetséges a kifizetés, ennek megfelelőn a feladat az, hogy az év végéig minden pénzt lekössenek, a kifizetések pedig még két évig elhúzódhatnak.

A minisztérium tájékoztatása szerint arra törekednek, hogy Magyarország az összes rendelkezésre álló forrást felhasználhassa, ennek érdekében minél nagyobb - akár a keretet is meghaladó - kötelezettségvállalásra törekszenek, számolva azzal, hogy egyes vállalások mégsem valósulnak meg.