A babonás nőkre keni kudarcát az áruház

2013.09.13. 21:17

A Men's Wearhouse vezérigazgatója a házasodók babonásságát okolja a vállalatának elmúlt negyedéves eladási kudarcáért. Állítása szerint a menyasszonyok annyira babonásan félnek a 13-as számtól, hogy inkább 2014-re halasztják esküvőiket. Ez pedig az ünnepi ruhák keresletét szerinte jelentősen visszavetette, írta a portfolio.hu.

A Men's Warehouse ruhaárusításokra és bérlésekre szakosodott nagyvállalat a New Yorki tőzsdén van bejegyezve és minden rendben volt a részvények árfolyamával amíg a cég jelentéséből ki nem derült, hogy a második negyedévben 28 százalékkal esett vissza a profit. A vártnál jelentősen alacsonyabban alakultak ugyanis az eladások, így pedig még a jövőre vonatkozó profitvárakozást is lefelé voltak kénytelenek módosítani.

Doug Ewert azt mondta, "azt gondoljuk, hogy a 13-as szám a 2013-as évben az, ami érdemben visszaveti a menyasszonyok házasodási kedvét." 2014-re már ismét kiemelkedő mennyiségű megrendelést kaptak. A "babonásak a nők" elmélet nem áll teljesen biztos lábakon. Ugyanis a házasságkötések száma, bár valóban visszaesett, megközelítőleg sem annyira, hogy magyarázzon ilyen mértékű profitkiesést. A lakodalmak száma idén nagyjából stagnál, 6,8 darabszámmal ezer főre osztva a Demographic Intelligence szerint, és 2009 óta nincs változás ennek a trendjében.

Ugyanakkor a statisztikákból valóban kiderül, hogy a házasságok száma megugrott amikor "szerencsés napokról" volt szó, mint a 11/11/11 vagy a 9/10/11 és általában visszaesett a 13-ára eső szombatokon.