Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Eddig 65 milliárd ment el munkahelyvédelemre

2013.09.16. 07:44

A munkahelyvédelmi akció keretében július végéig 65 milliárd forint maradt kedvezmények formájában azoknál a vállalkozásoknál, amelyek kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzetben lévő személyeket alkalmaztak, írta a Magyar Nemzet.

A lap az NGM számaira hivatkozva azt írta, hogy a program eddig háromnegyed millió ember foglalkoztatásában segített. Csak júliusban tízmilliárd forint maradt azoknál a munkáltatóknál, amelyek 25 évesnél fiatalabb, illetve 55 évnél idősebb munkavállalóknak, kisgyermeket nevelő szülőnek, szakképzetlen vagy régóta állást kereső polgárnak adtak munkát.

Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a lapnak elmondta, hogy hónapról hónapra emelkedik az összeg, vagyis egyre több alkalmazott állásának megóvásában játszik szerepet az akció, az adóenyhítés az év bármely hónapjában, az év elejére visszamenőleg igényelhető.

A pozitív jelek ellenére úgy tűnik, a tárca tavaly kissé túlbecsülte a terv hatását: Matolcsy György éves szinten bruttó 132 milliárdos hatással számolt. „A munkaerőpiacon működő szervezetek egyöntetű visszajelzése szerint ezek olyan célzott és olyan mértékű támogatások, kedvezmények, ösztönzések, amelyek átütik a vasbetont, átütik a tetőt” – fogalmazott tavaly a minisztérium akkori vezetője.