Hedvig
9 °C
24 °C

Így tűnik el a pénz unicredites számlájáról

2013.09.16. 12:20

Az Unicredit Bank szeptember elején értesítette céges ügyfeleit arról, hogy visszamenőlegesen hárítja át rájuk a bank által az első negyedévben kifizetett tranzakciós illetéket. Szeptember 20-án így a bank az általa eddig kifizetett tranzakciós illeték 52 százalékát vonja le első körben a vállalati ügyfelek számlájáról.

A bank az olvasónk által küldött levél alapján pótlólagos befizetési kötelezettségre hivatkozva a 2013. január-április hónapokra együttesen megállapított tranzakciós illeték összegét – összesen az első negyedévben befizetett tranzakciós illeték 208 százalékát – vállalati ügyfeleivel négy egyenlő részletben fizetteti meg szeptember és december között, minden hónap 20-án.

Olvasónk azt írta, hogy a vállalkozó barátjának ez nagyjából 300 ezer forintos kárt jelent, ami nagy csapás a cégének.

A PSZÁF szerint ez így nem oké

Olvasónk kifogásai közül azonban a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) lapunk kérdéseire adott válaszai alapján csak a visszamenőlegességnek lehet alapja. A PSZÁF szerint ugyanis a pénzügyi szervezetek az őket terhelő tranzakciós illeték alapján egyoldalúan hajthatnak végre díjemelést, de arról legalább 60 nappal korábban kell levélben tájékoztatniuk az ügyfeleket.

A PSZÁF szerint a díjemelés egyik hangsúlyos feltétele, hogy az intézmény rendelkezzen olyan általános szerződési feltétellel, amely a díjemelés okait tételesen tartalmazza, melyek között szerepelnie kell az intézményt terhelő köztehernek (ez egyébként szerepel is a UniCredit levelében).

A PSZÁF azonban azt is hangsúlyozza, hogy tekintettel arra, hogy egyoldalú szerződésmódosítás útján érvényesített díjemelés kizárólag a jövőre nézve léphet hatályba, a bankok csak pl. az egyedi tranzakciókhoz kapcsolódó díjakon keresztül terhelhetik az ügyfeleiket az őket terhelő tranzakciós illeték vagy az amelletti egyszeri befizetés miatti magasabb díjmértékekkel. A bankok tehát nem is vezethetnek be újfajta díjakat. A fentiek vonatkoznak mind a lakossági, mind a vállalati ügyfelekre is.

A PSZÁF korábban büntetett már a tranzakciós illeték jogtalan áthárítása kapcsán pl. a KDB Bank Zrt. és a Volksbank Zrt. esetében. A szankciók értelmében bírságolásra, valamint a jogellenesen beszedett díj visszafizetésére került sor az ügyfelek részére.