Nándor
7 °C
23 °C

ÁSZ: megalapozott volt a 2012-es büdzsé

2013.09.17. 11:34

A 2012. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat megalapozott, az abban szerepeltetett adatok megbízhatóak, a költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt – ismertette a zárszámadás keddi parlamenti vitájában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzésének konklúzióját Domokos László.

Az ÁSZ elnöke azt mondta, ellenőrzésük alapján megállapítható, hogy a 2012-es költségvetési folyamatok fenntarthatóak voltak és kedvezőbben alakultak, mint a megelőző években. Ezt mutatja a hiány jelentős csökkenése, a 2004 óta nem látott kedvező elsődleges költségvetési egyenleg, a kevesebb zárolás, a megfontoltabb tartalékolás, a gazdálkodás tervszerűségének, illetve a beszámolók és elszámolások megbízhatóságának javulása – mondta Domokos László.

Az 1991 és 2010 között Fidesz-tag Domokos László ÁSZ-elnök már korábban is szupernek értékelte a pártja teljesítményét, noha akadtak problémák is. Ő maga a hiányosságokról szólva megemlítette, hogy a Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételekkel történt elszámolásra csak korlátozott minősítést tudtak adni.

Külön felhívta a figyelmet az Egészségbiztosítási Alapot érintően arra, hogy úgy halmozódott fel ötmilliárd forintnyi kintlévőség magyar kórházakban kezelt külföldi betegek ki nem fizetett és be nem hajtott számláinak végösszegeként, hogy arról még csak leltár és elszámolás sem készült.