no

Stiglitz: Az is hibás, aki kölcsönad

2013.09.18. 12:30

Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász szerint egy fizetésképtelenné váló adósság esetében a hitelező éppen annyira hibás, mint a hitelt felvevő, idézi az írást a Pénzügyi Szemle.

Stiglitz emlékeztet arra, hogy a csődközeli vagy csőddel végződő adósságok esetében a közvélemény gyakran a hitelezőnek ad igazat, mondván nem kellett volna annyi pénzt kölcsön venni, és akkor nem lenne gond a hitel törlesztésével. Szerinte ugyanakkor a kérdést meg lehet vizsgálni a másik oldalról is: nem kellett volna annyi pénzt kölcsön adni. A közgazdász eredeti elemzéseitt érhető el.

A görögök hibáztak, amikor túlköltekeztek, és túlságosan eladósodtak, Görögország hitelezői ugyanakkor éppen ekkora hibát követtek el, amikor elmulasztották megvizsgálni a kockázatokat és az adós hitelképességét.

Szerinte a csődnek épp olyan természetesnek kell lennie, mint annak az optimista forgatókönyvnek, hogy az adós rendben törleszt. Ha a csőd a játék része lett volna ebben a görög példában, akkor könnyen lehet, hogy a hitelező bankok jobban utánanéznek a kockázatoknak és Görögország pénzügyi mutatóinak, és már hamarabb megtagadják a kölcsönök nyújtását.

Ekkor meglehet, hogy a görögök fenntarthatatlan gazdaságpolitikája hamarabb ráébred, hogy amit csinál – mondjuk a 10 százalék fölötti folyó fizetési és költségvetési hiány –, az akár rövid távon is komoly összeomlást okozhat. A csőd lehetősége hatékonyabbá teszi a rendszert, ugyanis mind az adósokat, mind a hitelezőket körültekintővé és óvatossá teszi.