no

Rogán bejelentette az ingyenpénzt

2013.10.25. 15:01

Jövő év február 1-jétől havonta kétszer lehet majd ingyenesen készpénzt felvenni a pénzkiadó automatákból, összesen 150 ezer forintot - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Még pénteken benyújtják a Parlamentnek az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét garantáló törvényjavaslatot. Mint mondta, a jogszabályt várhatóan november 11-én fogadja el a parlament. Rogán Antal az MTI szerint úgy fogalmazott:

ez a törvény a pénzügyi rezsicsökkentés első lépése.

Kinek jó ez?

A kormány korábbi lépései – konkrétan a lakossági pénzügyi tranzakciókat sújtó illeték, amit az év elején vezettek be, majd nyáron közel a duplájára emeltek – miatt nagyon megdrágult egy sor banki szolgáltatás. A kormány ezen problál most törvényi módszerrel segíteni.

Amint azt korábban megírtuk, a lépésnek nem csak kedvező hatásai lesznek, sőt. A bankok várhatóan más területeken kezdenek drágítani, hogy pótolják az itt kieső bevételeket, kevésbé jövedelmező ügyfeleiket kiszórhatják, a költségvetés pedig bevételtől eshet el. Sőt, a gazdaság egésze is sérülhet, mivel a készpénzhasználat közismerten a szürke- és feketegazdaság felé tereli az embereket.