Így járhat, ha nem kell a közmunka

2013.10.30. 07:36
Bár sok önkormányzatnál még azt sem tudják pontosan, mit fognak csinálni novembertől az újabb rengeteg közmunkással, ha valaki visszautasítja a munkát, amelyről azt sem tudja, hogy irodai vagy fizikai, törlik a munkanélküli regisztrációját. A munkanélküliséget így két oldalról darálja az állam: a foglalkoztatás növelésével és a regisztrált munkanélküliek eltüntetésével.

Kétfrontos küzdelmet vív a munkanélküliség ellen a novemberben kezdődő téli közmunkaprogram: a tervek szerint egyrészt 200 ezer közmunkással növelik a foglalkoztatottak számát, másrészt minden olyan munkanélkülit törölnek a nyilvántartásból, aki visszautasítja a közmunkát és már nem jogosult semmilyen juttatásra.

Így a „regisztráltak” bárhogy is döntenek, a foglalkoztatási statisztika javulni fog – ami a legutóbb szinte rekordalacsonyra csökkent munkanélküliségi rátán is meglátszik –, hiszen vagy közmunkásként foglalkoztatottnak számítanak majd, vagy – mivel kiesnek az adatbázisból – javítják a munkanélküliek arányát.

Meglepetésmunka

Andrea kétdiplomás, évek óta regisztrált munkanélküli. Státuszával már nem járnak különösebb előnyök, pénzt nem kap, de ha valaki akarná, akkor kedvezményesen foglalkoztathatná.

A 40 év körüli nő rendszeresen jár a munkaügyi központba, mert ez a regisztráció fenntartásának egyik feltétele. Használható állásajánlatot eddig még nem kapott, mert főleg a szakmunkás állásokra keresnek embereket.

A múlt héten viszont egy visszautasíthatatlan ajánlattal kereste meg egy budapesti kerület munkaügyi hivatala: felajánlották neki, hogy a téli közmunkaprogramban lapátoljon havat és ápoljon parkot, napi hat órában, nettó 37 ezer forintért.

Andrea ezt visszautasította, mire hosszas, eldurvuló vita után az ügyintéző törölte a munkanélküli regisztrációját. 

Értse meg, nekünk 400 közmunkást kell előteremtenünk a kerületben a téli programba, a fejünket veszik, ha ez nem történik meg, és legközelebb én fogok ott ülni a maga helyén!

– kiabálta neki a munkaügyi hivatal vezetője.

Nincs más választás

A munkanélküliség bugyrai

Ki jogosult álláskeresési járadékra?

Ha az állása elvesztése előtti 3 évben legalább 360 napig volt munkaviszonya, akkor jogosult az álláskeresési járadékra. Ennek időtartama attól függ, mennyi ideig volt munkaviszonya, de minimum 36 maximum 90 napig jár a támogatás, amelynek összege pedig részben a keresetétől függ, de a minimálbért nem haladhatja meg.

Mi történik, ha nem találok állást 90 nap alatt?

Ez esetben az illetékes önkormányzat szociális alapon eldönti, hogy Ön jogosult-e a havi 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatásra (fht). Az fht-t akár évekig is kaphatja, amennyiben minden évben legalább 30 nap munkaviszonya volt. Ez lehet önkéntes vagy bejelentett háztartási munka is.

És ha nem kapok fht-t?

Akkor marad regisztrált munkanélküli. Ez azért jó, mert folyamatosan állás- és képzési lehetőségeket kap a munkaügyi központtól, a munkaadók pedig jelentős adókedvezménnyel foglalkoztathatják, ha felveszik.

Az eset valószínűleg nem egyedi: azok a munkakeresők, akik semmilyen ellátást nem kapnak, végzettségüktől függetlenül kénytelenek elvállalni minden munkalehetőséget, ha egészségük engedi, közölte az Indexszel a Nemzeti Munkaügyi Hivatal. Aki visszautasítja a közmunkát, az ugyanúgy jár, mint Andrea, minden állami támogatást elveszít, és így aztán csökkennek az esélyei, hogy állást kapjon. Két kivétel van: ha valaki álláskeresési járadékot, vagy nyugdíj előtti álláskeresési járadékot kap, ezek az ellátások ugyanis minden esetben járnak. 

Probléma viszont, hogy a közmunkáról részleteiben a legtöbb munkaügyi hivatal nem nagyon tud semmit, így nem tudják felvilágosítani a potenciális munkavállalókat arról, hogy mi is lenne a feladatuk: ásniuk és lapátolniuk kell-e, vagy egy irodában tologathatnak aktákat. Ez csak azután dől el, miután az érintettek rábólintottak a közmunkára, emiatt viszont eléggé kiszolgáltatott helyzetben vannak. 

Viszont van egy érdekes csavar is a történetben. Olyan munkát ugyanis, amiről a munkavállaló nem tudja pontosan, hogy micsoda, nem köteles elvállalni – mondta Dr. Szűcs László, a PwC Hungary munkajogásza. A munkavállalónak mindig el kell mondani, hogy mi lesz a munkaköre és a pontos feladata, mert csak így tudja eldönteni, hogy alkalmas-e az adott állásra – magyarázta.

Andrea esetében részletes tájékoztatásról szó sem volt, csak azt mondták meg neki, hogy hóeltakarítás lesz a feladat, vagy parkápolás

Azt mondták, írjam alá, hogy elvállalom a munkát, utána majd a közmunkát szervező cég tájékoztat a részletekről, és munkaalkalmassági vizsgálatra is elküldenek. Az ügyintéző hölgy azzal próbált nyugtatni, hogy legkésőbb a munkahelyen majd minden kiderül

– mesélte Andrea, akinek a munkaügyi hivatal egyik dolgozója később elmagyarázta, még ők sem tudják, pontosan milyen munkák lesznek, ezért nem tudnak bővebb tájékoztatást adni. 

Hasonló helyzetbe került?

Ha Ön is ehhez hasonló módon elkeveredett a munkaügyi hivatal és a jogszabályok labirintusában, várjuk levelét és éleményeit a tema(kukac)index.inda.hu-ra, "közmunka" subjecttel.

Persze megtehette volna, hogy látatlanul is elvállalja a munkát, abban reménykedve, hogy kegyesek lesznek vele, és nem kell hólapátot ragadnia, ám ha mégis nehéz fizikai munkát kell végeznie, és ezért kilép, ugyanúgy törlik a regisztrációját. Andrea azonban megalázónak tartja a közmunka feltételeit és körülményeit, és egy kis, kertvárosi kerület lakójaként attól is tartott, hogyha tényleg az utcán kell söprögetnie, akkor megszégyenül az ismerősei előtt. Így inkább rögtön visszautasította az ajánlatot.

A regisztrációt egyébként 60 nap múlva megújíthatja, ám ekkor már nem fog tartós munkanélkülinek számítani – hiszen új lesz a regisztrációja –, így a potenciális munkaadók elveszítik az utána járó adókedvezményt, ráadásul a munkaügyi központban valószínűleg újra a közmunkát fogják neki elsőként felajánlani.

Mi ebben az új?

A közmunkát eddig sem utasíthatták vissza a regisztrációjuk elvesztése nélkül az emberek. Ami 2013 elején törvényi szinten megváltozott, hogy most már felszólítási nélkül, automatikusan törlődik az adatbázisból, aki nem fogadja el a felajánlott állást. 

Az, hogy a kormány rengeteg új státuszt nyitott meg a közmunkára, változást hozott viszont a toborzásban. Bár 2011-től már lehet álláskeresőt közmunkásként foglalkoztatni, korábban főként szociális alapon, a hátrányos helyzetű kistérségekben a tartósan munkanélküli, fht-t kapó rászorulóknak ajánlották fel a közmunkát. Most viszont csaknem minden munkanélkülit közmunkába állítanának, bár a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt mondja, hogy még most is előnyben vannak a hátrányos helyzetűek. 

Andrea történesen néhány éve szeretett volna közmunkára jelentkezni. Akkor még takarítói állásban, de kulturális szervezőként alkalmazta volna a múzeum, ahol akkor éppen önkéntesként dolgozott. Akkor nem adtak neki ilyen lehetőséget, mondván, viszonylag jól kereső párja miatt túl magas az egy főre jutó jövedelem a családban.

Most is csak azért hívták be őt is, mert a kerületnek rekordszámú közmunkás kell.

A hölgy a munkaügyi hivatalban sajnálkozva közölte, most az a feladata, hogy mindenkinek felajánlja a 37 ezer forintos közmunkát, és aki nem fogadja el, annak törölje a regisztrációját

– mondta Andrea.

Oktatás és munka

Hányan kapnak pénzt munkanélküliként?

Az idén szeptemberi statisztikák szerint a munkanélküliek körülbelül 45 százaléka jogosult valamilyen pénzbeli juttatásra: 10 százalékuk álláskeresési járadékot kap, 34,5 százalékuk pedig szociális alapon kap támogatást. A maradék 55 százaléknak semmiféle támogatás nem jár.

Egyszerre két segélyformát senki nem kaphat: ha valaki fht-n van, akkor a közmunka idejére szünetel a támogatás, és csak a közmunkás bért kapja. Ugyanígy, ha valaki úgy dönt, az álláskeresési járadék helyett inkább elmegy közmunkára, akkor a közmunka idejére szünetel a járadék kiutalása.

A téli közmunkaprogram november és április között tart, 100 ezren dolgoznak majd, 100 ezren pedig képzést kapnak, amiért a nyolcórás közfoglalkoztatott nettó bér, 49 454 forint jár. Az NGM azt mondja, képzésre az járhat, aki „megfelel a bemeneti követelményeknek”. Viszont a követelményekről nem mondtak semmit. 

A Kerületgazda azt mondta, november és január között 97 közmunkással számolnak, közülük mindenkit valamilyen oktatási programra küldenek. 

Andreát erről a lehetőségről – az oktatásról – először nem is tájékoztatták a munkaügyi hivatalban, mivel képzést főleg azok kaphatnak, akiknek eleve alacsony végzettségük van. A diplomások viszont nem valószínű, hogy vonzó lehetőségnek tartják a 7. és 8. általános iskolai osztály elvégzésében kapott segítséget, vagy a térkőburkoló, a betonelemgyártó és a mezőgazdasági gépkezelő szakmákat, amit megtanulhatnának.

A képzést, ahogyan a munkákat is, az utolsó pillanatban kezdték el megszervezni, ezért rengeteg a megoldatlan probléma. Az önkormányzatok gyakran azt sem tudják, hogy az ő közmunkásaik dolgozni vagy tanulni fognak-e. Andreának, amikor néhány nappal a regisztrációja törlése után ismét bement a hivatalba, hogy fellebbezést nyújtson be, már azt mondták, kiderült, hogy rendes közmunka nem is lesz a kerületben januárig, csak oktatás. Ha ezt előbb tudja, Andrea valószínűleg nem veszíti el a regisztrációját. 

Cikkünket a Facebook-oldalunkon kommentelheti.