E-útdíj: máris változnak a szabályok

2013.11.04. 07:45

Már 53,5 milliárd forint fölött van az e-útdíj-bevétel. Hamarosan jelentős változások lesznek, nő a díjköteles szakaszok száma, és bevezetik az utólagos fizetés lehetőségét, írta a Világgazdaság.

Tovább bontják a díjköteles szakaszokat, főleg az ipari parkok környékén. Most 6513 kilométer hosszú a díjköteles úthálózat, ami 2075 elemi díjköteles szakaszt jelent. Ezek száma 2243-ra nő. Dolgoznak az utólagos díjfizetés koncepciójának kialakításán is, az autós nem sokára fizethet utólag is, ha megfelel bizonyos feltételeknek. Várhatóan november végén, december elején indulhat ez a rendszer.

Jogosulatlan úthasználókra vonatkozó statisztikák ugyan még nincsenek, azonban a rendszer eddigi üzemelése alapján már megállapíthatók, hogy milyen típushibákat követnek el a felhasználók. A regisztrációnál és az útvonaltervezésnél előfordul, hogy a jármű felségjelzését hibásan adják meg, ami azért probléma, mert az ellenőrzések során a rendszám mellett ez a jármű egyértelmű beazonosíthatóságának másik fontos paramétere.

Fontos tisztában lenni azzal is, hogy a viszonylati jegy csak a kifizetést követően jogosít fel úthasználatra, az adott útszakaszra utólag megváltott jegy jogosulatlan úthasználatnak minősül. A fedélzeti eszköz segítségével történő útdíjfizetésnél már az utazás előtt érdemes ellenőrizni, hogy a fedélzeti eszköz (OBU) be van -e kapcsolva és megfelelően működik-e.