Vendel
5 °C
20 °C

Őrült visszaesés a lakásépítéseknél

2013.11.04. 09:45
2013 első kilenc hónapjában 4077 új lakás épült, 37 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A visszaesés valamennyi régióban általános. A használatba vett lakások száma a fővárosban viszont icipicit nőtt, de ez is csak néhány nagyberuházást jelent. Magunknak alig építettünk lakásokat, házakat, ezt a keveset is vállalatok húzták fel, főképp eladásra épített lakóépületekkel.

A megyei jogú városokban az országos átlaghoz hasonló (35 százalékos) volt a lakásépítés visszaesése, a többi városban és a községekben az egy évvel korábbinak közel fele a használatba vett lakások száma, írja a KSH. Növekedés csupán Budapesten következett be, ahol 3 százalékkal több, 1127 lakás, az összes új lakás több mint egynegyede épült. A budapesti növekedés jelentős része mindössze néhány nagyobb beruházáshoz köthető.

Az összes használatba vett lakás közel felét Budapesten és Pest megyében adták át, emellett csak Győr-Moson-Sopron megyében épült számottevő mennyiségű, több mint 400 új lakás.

Gyakorlatilag mindenhol rosszabb lett a helyzet

Az első negyedévben a kiadott új lakásépítési engedélyek szerint a fővárosban 812 lakás építését tervezik, ami 53 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A kiadott új engedélyek száma a községekben az országos átlagot meghaladó arányban (38 százalékkal) csökkent, a városokban 26, a megyei jogú városokban 11 százalékkal esett vissza. Az év első kilenc hónapjában az új engedélyek száma 31 százalékkal meghaladta a használatba vett lakásokét. Az egy évvel korábban kiadott engedélyekhez viszonyítva az ország szinte minden térségében visszaesés tapasztalható.

epitesi engedelyek

Győr-Moson-Sopron megye az egyedüli terület, ahol a korábbi viszonylag magas értékhez viszonyítva is emelkedett mind az engedélyezett lakóépületek száma, mind azok hasznos alapterülete (126, illetve114 százalék).

Az építtetői kör összetételét továbbra is a természetes személyek túlsúlya jellemzi, bár az általuk épített lakások aránya 66-ról 57 százalékra csökkent egy év alatt. A vállalkozások által épített lakások aránya ugyanekkor 32-ről 40 százalékra emelkedett. Budapesten, ahol korábban a vállalkozói lakásépítés csak 48 százalékot ért el, most 68 százalékot tesz ki (2013 első kilenc hónapjában 761 lakást építettek vállalkozások a fővárosban,szemben az egy évvel korábbi 522 lakással).

Érdekelnek a budapesti lakásárak? Kattints a lakáskeresőre!

Magunknak alig építünk már

2013 első három negyedévében mindössze 47 lakás épült önkormányzati megbízásból. Az építtetői kör átrendeződésével összhangban csökkent a saját használatra épített lakások aránya (62-ről 53 százalékra), míg az értékesítésre épített lakásoké nőtt (35-ről 42 százalékra).

Bérbeadásra a lakások 3 százaléka épült,akárcsak egy évvel korábban. A lakásépítés kivitelezők szerinti megoszlása is változott: jogi személyiségű gazdasági társaságok a kivitelezői a használatba vett lakások 63 százalékát, az egyéni vállalkozások a lakások 26 százalékát építették (2012 első kilenc hónapjában 51, illetve 33 százalék volt a megfelelő arány). Az új lakások 7 százaléka (egy évvel korábban 12 százaléka) lakossági kivitelezésben készült el.

lakasepitesek

Egyre kisebbeket

Az újonnan épült lakóépületekben 62-ről 57 százalékra csökkent az új családi házak aránya, ugyanakkor a többszintes, többlakásos épületeké nőtt (28-ról 38 százalékra). Az új lakóparki lakások aránya 2 százalékos (egy évvel korábban 3 százalékos volt).

A tárgyidőszakban a használatba vett lakások átlagos alapterülete 102 négyzetméter, ami 4-gyel kevesebb, mint egy évvel korábban. A 100 négyzetméternél nagyobb alapterületű lakások aránya 45-ről 42 százalékra csökkent.

  • Találd meg álmaid budapesti lakását az Otthontérképen!
  • Több ezer eladó lakás közül válogathatsz a térképről.
  • Válogass a szebbnél szebb kiadó budapesti lakások közül