Vége az állami mobilnak

2013.11.06. 07:31 Módosítva: 2013.11.06. 07:32

Biztosan nem lép állami szereplő a mobilpiacra, egy nemrégiben született kormánydöntés szerint ugyanis a Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Villamos Művek által létrehozott MPVI Mobil Zrt. megszűnik - írta a Magyar Nemzet szerdán.

A napilap, pontosan meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva közli, a cég beolvad az intézményi hátteret eredetileg biztosítani hivatott postába, míg az MFB és az MVM visszakapja az eredetileg rendelkezésre bocsátott, összesen félmilliárd forintos alaptőkét.

A lap értesülése szerint a mobil távközlési piac bővítése továbbra is napirenden van - azaz még várhatóan az idén kiírandó mobiltender lehetőséget biztosít a Telekom, Telenor és a Vodafone sávtartomány-bővítése mellett egy újabb szereplő megjelenésére is -, de az állam semmilyen más felállásban nem áll a rajtvonalhoz.

Az MPVI Mobil Zrt. (az állami tulajdonú, negyedik mobilcég) áprilisban kapta meg hivatalosan a Kúriától azt az ítéletet, ami ellehetetlenítette a cég indulását. A bíróság szerint az MPVI Zrt. szabálytalan eljárással szerezte meg a működéshez szükséges frekvenciát. A Kúria szerint a pályázat során olyan jogszabály volt érvényben, ami tiltotta az állami szerepvállalást. Az ügy hátteréről itt olvashat.