Előd
7 °C
16 °C

Imádják a tőzsdén a Twittert

2013.11.07. 17:25

Debütált a Twitter a New York-i tőzsdén, és rögtön elképesztő pluszba került. Jóval a 26 dolláros kibocsátási árfolyam felett, 45,1 dolláron indult a kereskedés a cég részvényeivel. Aztán még tovább, egészen 50 dollárig ment az árfolyam nem sokkal a nyitás után.

Ezzel a Twitter értéke is közel a kétszeresére növekedett, már meghaladja a 25 milliárd dollárt. Ahogyan a Facebooknál túlbecsülték a cég értékét, nagyjából annyival becsülhették alul a Twittert – kommentálták piaci szakértők. Más kérdés, hogy éppen a Facebook beégése miatt szabhatták túl alacsonyra a kibocsátási árazási sávot.

Ez az IPO-nál gyorsan reagáló befektetőknek jó, a Twitternek viszont rossz, a vállalat ugyanis jóval kevesebb tőkét tudott így bevonni a részvények eladásával. A 70 millió részvény eladásával 1,8 milliárd dollárhoz jutottak, de ha nem 26, hanem a piaci szerint jobb 45 dolláros árfolyamnál lépték volna meg, akkor most több pénz lapulna a cég széfjében.