Hullanak a fejek az MNB-ben

2013.11.07. 15:27

Érintett?

Ha van mondanivalója a felügyelet körül történő eseményekkel kapcsolatban, várjuk levelét a tema(kukac)index.inda.hu-ra, "PSZÁF" subjecttel!

A felügyeleti területet érintő húszszázalékos létszámleépítésről döntött a Magyar Nemzeti Bank. A csökkentés alapvetően a jegybank pénzügyi felügyeleti területére vonatkozik, ezen belül döntően a támogató szervezeti egységeket érinti, közölte honlapján a jegybank csütörtökön. Nem sokkal azután, hogy lapunk arról kérdezte a jegybank sajtóosztályát, hány PSZÁF-os dolgozó nem folytatta az MNB kötelékeiben.

Úgy tudjuk, az utóbbi hetekben sokan elhagyták a szervezetet, többeket azzal bírtak távozásra, hogy olyan pozíciót ajánlottak nekik, amelyről sejteni lehetett, hogy nem fogadják el. Az átmenet a szervezet októberi beolvasztása után eleve nem volt zökkenőmentes, egyik forrásunk szerint hiába történt meg a fúzió, sokáig még munkaszerződést sem kaptak a volt PSZÁF-osok. Nem tudták, ki megy, ki marad, egyáltalán mennyiért dolgoznak, kik lesznek a vezetők. „Mindenki menekül, aki tud, a többség kereskedelmi bankokban próbál elhelyezkedni” – mesélte egy másik forrásunk.

Most a jegybank honlapján annyit közölt, a leépítés során a jegybank mindenben a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el. Azt írták, a jegybank a fúzió megvalósulását követően azonnal megkezdte a két hatóságnál eddig meglévő párhuzamos tevékenységek áttekintését annak érdekében, hogy ezeket racionalizálja, és a takarékosabb működés révén – folytatva az idén márciusban meghirdetett költségcsökkentési programját – tovább mérsékelje kiadásait. A mostani döntés e lépéssorozat része. Hogy pontosan hány embert érint a leépítés, arra a jegybank egyelőre nem válaszolt lapunknak. Egyik forrásunk úgy tudja, most pár százzal többen dolgoznak ott ezer főnél, január elsejétől a létszámot ezer fő alá szorítanák.