Nándor
7 °C
23 °C

Azonnal 5%-os áfát kérnek a zöldségesek is

2013.11.08. 11:52

A zöldség-gyümölcs ágazati stratégia - amelynek társadalmi vitája most folyik - csak az ágazatra is alkalmazott 5 százalékos általános forgalmi adó (áfa) mellett valósítható meg - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke.

Mártonffy a kartellből

Mártonffy ismerős lehet onnét, hogy tavaly többször is üdvözölte a nagy felháborodást kiváltó dinnyekartellt, akkorfontos és jó ötletnek tartotta, ileltve elmondta, hogy az ár így "stabilizálódott" és így minden egyes termelőnek mégérhette dinnyét termeszteni.

Tavaly ősszel pedig arról panaszkodott, hogy Szerbiában egyszerűen jobb a klíma a bogyós gyümölcsöknek, ezért vissza kéne hozni a vámokat ellenük.

Mártonffy Béla azzal is érvelt, hogy több szakérő szerint is a zöldség-gyümölcs ágazatban a legnagyobb a feketegazdaság aránya. Ennek mértéke átlagosan 40 százalék, de időszakonként és termékenként a becslések szerint elérheti akár az 50-60 százalékot is - tette hozzá.

Náluk még több élőmunka kell ám

A zöldség-gyümölcs ágazatban örülnek annak, hogy "megtört a jég, és a kormány az élő- és félsertés esetében kipróbálja az 5 százalékos áfa hatását". Az ágazat "sorban áll" az 5 százalékos áfa bevezetése érdekében, hogy csökkenthető legyen ebben a szektorban is a feketegazdaság aránya, megőrizhetők legyenek a munkahelyek, és további újakat is létre lehessen hozni.

A FruitVeB elnöke utalt Orbán Viktor miniszterelnöknek a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elhangzott pénteki kijelentésére, hogy az áfa-csökkentés a munkahelyek megőrzését is szolgálja. A legnagyobb mezőgazdasági munkaadó ágazat a zöldség-gyümölcs szektor - emlékeztetett. Az ágazati stratégia alapján 2014-2020 között ez a mezőgazdasági terület tudná a legjelentősebb munkahelyteremtést megvalósítani.

Nem kétséges, hogy a fogyasztók nyernének

Az 5 százalékos áfa nélkül az ágazati stratégia nem valósítható meg - vélekedett az elnök. Hangsúlyozta azt is, hogy a zöldség-gyümölcsnek - a többi terméktől eltérően - több mint a felét frissen fogyasztják el, így nem kétséges, hogy az áfa-csökkentés hatása megjelenne a fogyasztói árban. Ezek a termékek ugyanis napi árasak.

A zöldséget és gyümölcsöt feldolgozó ipart is fejlesztené az áfa-csökkentés, kitágítaná a jelenleg beszűkült termékkört, hiszen most csak néhány terméket - például zöldborsót, csemegekukoricát, meggyet és némi uborkát - dolgoznak fel. Így a fogyasztói ár csökkenése áttételesen ezen a területen is megjelenne - adta elő Mártonffy Béla.