Vendel
6 °C
21 °C

A BKV beszállna a buszgyártásba

2013.11.10. 20:38

A BKV bekapcsolódik a buszgyártásba, a partner az Ikarus (Magyar Autóbusz Kft.) lehet. Az első járműveket 2014 első felében mutatják be, írta vasárnap a Napi.hu.

Évek óta gyakorlat a BKV-nál, hogy saját szerelőcsapattal újítgatják az elöregedett járműparkot, hamarosan viszont a buszgyártásba is beszállhatnak. A BKV Zrt. jövőre saját forrásból szeretné buszparkját bővíteni, partnerével együttműködve bekapcsolódik a gyártásba, a folyamat utolsó fázisaiban (fényezés, belső tér kialakítása, stb).

A lap úgy tudja, első körben három autóbuszt fognak legyártani, a partner pedig minden bizonnyal az Ikarus (Magyar Autóbusz Kft.) lesz. Reményeik szerint az első járműveket még 2014 első felében be tudják mutatni. A legtöbb problémát üzemileg egyébként nem a legöregebb 25-27 éves Ikarusok okozzák, hanem a 13-14 évesek, az Ikarus 412-esek váza annyira leromlott, hogy kivonásuk elkerülhetetlen.

Mivel ezáltal a mozgássérültek, mozgásukban korlátozott utasok szállítására alkalmas kocsik esnek ki az állományból, kiemelt feladat, hogy minél nagyobb mennyiségben, nagyobb intenzitással és jobb buszokkal pótolják őket, ezért is tekintenek a bérlési konstrukciók felé. Így páréves Volvo buszokkal tudják frissíteni az állományt; 15 kocsit fognak használni, bérelni, melyek eddig Debrecenben szolgáltak.