Hedvig
7 °C
23 °C

Nőtt az EU GDP-je is, bár nem sokat

MTI/Index
2013.11.14. 12:24

Nőtt az euróövezet és a 28 tagú Európai Unió GDP-je 2013 harmadik negyedévében – közölte csütörtökön az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.

Az euróövezetben a második negyedévhez képest 0,1 százalék volt a növekedés, ami azt jelenti, hogy a vártnál jobban lassult az eurózóna gazdasága az előző negyedévi 0,3 százalékos növekedés után. A piac 0,2 százalékos növekedést várt a harmadik negyedévre.

Éves összehasonlításban 0,4 százalék volt a visszaesés, az elemzők 0,3 százalékot vártak. A második negyedévben 0,6 százalékos volt a GDP csökkenése éves összevetésben.

Kedvező, hogy az euróövezet déli perifériáján a portugál gazdaság 0,2 százalékkal növekedett és Spanyolországban csaknem két és fél év után először volt növekedés negyedéves összehasonlításban, még ha csak 0,1 százalékos is.

Romániában 1,6, Lettországban 1,2, Lengyelországban 0,6 százalékos volt a növekedés, Finnországban és Észtországban 0,4 százalékos.

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint ez a növekedés 2014-ben megszilárdul majd, 1,1 százalékkal bővül az eurózóna GDP-je.

Az Európai Unió egészében szintén lassult a GDP-növekedés, 0,2 százalékra a második negyedévi 0,3 százalékról, éves összevetésben 0,1 százalékos a bővülés. A második negyedévben még 0,2 százalékos visszaesés volt.

Az Eurostat az európai gazdaság gyengeségére utalva megjegyezte, az amerikai gazdaság a harmadik negyedben 0,7 százalékkal nőtt a második negyedévi 0,6 százalék után.