228 ezer forint lett az átlagbér

2013.11.20. 11:19
A keresetekhez kapcsolódó létszámadatokból kiderül, a versenyszféra foglalkoztatása lassan kapaszkodik felfelé, és már eléri legalább a tavalyi szintet. A január-szeptemberi időszakban a nemzetgazdaságban a bruttó átlagkereset 227 500 forint volt. Az idei, főleg rezsicsökkentés által alacsony infláció mellett az első három negyedévben 2,8 százalékos reálbér-emelkedés jött így létre a statisztika szerint összességében.

2013. január-szeptemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 227 500 forint volt, áll a KSH friss jelentésében. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 238 100, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 223 000 forintot kerestek.

Az alacsony infláció dobja meg igazán a reálbért

A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 100 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,6 százalékkal haladták meg a tavalyi január-szeptemberit, így az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 149 ezer (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103,3 ezer, a szellemi foglalkozásúaké 197,7 ezer) forint volt, ami 5,0 százalékkal magasabb az előző évinél. 

Az idei (főleg a rezsicsökkentés által lefelé hajtott) infláció mellett a reálbérek átlagosan 2,8 százalékkal emelkedtek január-szeptember átlagában.

Az átlagkeresetek a versenyszférában szeptemberben 3,8 százalékkal, január-szeptemberben 3,6 százalékkal nőttek éves alapon. Ehhez hasonló a rendszeres keresetek emelkedése is. A versenyszférában az adatok alapján nem mutatkozik kereseti nyomás.

Készültek már erre

A KSH jelentésének kiadásával egyszerre jelent a meg az NGM közleménye (és egyszerre került fel a Kormány.hu-ra is), ami a kormányzati eredménynek tudja be a reálbérnövekedést, de legalábbis „jól tükrözi” azokat.

A kormányzat szerint a „reálbér-növekedés lehetőséget ad a magyar családoknak mind hiteleik könnyebb törlesztésére vagy éppen a megtakarításra, illetve fogyasztásra. A korábban megjelent, várakozáson felüli ipari és építőipari adatokat látva elérhető a Kormány célja, a gazdaság tartós növekedési pályára állítása."

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (471 600 forint), ezt az információ és kommunikáció (425 600 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (391 900 forint), részletezi a Portfolio.hu. A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (145 400 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (154 800 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (165 500 forint) ágakban dolgozók kerestek.

Elérték a versenyszférát

Az oktatásban szeptemberben – vélhetően a pedagógus-életpályamodell eredményeként – különösen nagyot ugrottak az átlagkeresetek. A bruttó átlagkereset 25 százalékkal lett magasabb az egy évvel korábbinál, 237 ezer forint volt, a nettó átlagkereset hasonló mértékben emelkedett, 155 ezer forintra. Ezzel az átlagkeresetek elérték a versenyszférában jellemző átlagkereseti szinteket, legalábbis a szeptemberi adatok ezt mutatják.

A kereseti adatokhoz kapcsolódó létszámadatokból kiderül, kis mértékben javult a versenyszférában a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál a foglalkoztatás, de az alkalmazotti létszám csak idén először érte el a tavalyi azonos időszak szintjét. Az alkalmazotti létszám lassan kapaszkodik felfelé, de még mindig igen alacsony szinten mozognak az adatok.

A közfoglalkoztatottak száma szeptemberben nem növekedett tovább, 145 ezer fő volt. Itt majd a novemberi adatokban láthatunk megugrást, legalábbis innentől elindul a jövő áprilisig tartó téli közfoglalkoztatás, amibe 200 ezer embert terveznek bevonni.