3 százaléknál magasabb lesz jövőre a hiány

2013.11.26. 12:16
Elfogadta a parlament a jövő évi költségvetés fő számait. A bevétel 15 983 milliárd, a kiadás pedig 16 968 milliárd forint lesz, amiből az következik, hogy 984 milliárd forint hiányzik majd. Ez a korábban tervezettnél 60 milliárd forinttal, tehát a GDP 0,3 százalékával magasabb. Így a deficit 2,9 százalék helyett 3,2 százalék lesz – de az Uniónak várhatóan így is megfelel.

A parlament csak a kormány saját javaslatait fogadta el a jövő évi költségvetés módosítóinak mai szavazásán. Az elfogadott javaslatok többsége nullszaldós, tehát azok nem növelik a hiányt. Igaz, a BKV 14 milliárdos többlettámogatását azzal egyensúlyozták ki, hogy egyszerűen ennyivel nagyobb bevételt írtak a bevételeknél az áfa sorához.

Az önkormányzatok konszolidációjáról szóló javaslat viszont hiánynövelő, így az államháztartás központi deficitje 60 milliárd forinttal nő. Ez a GDP 0,3 százaléka. Ám ez – mivel az állam egyik zsebéből a másikba kerül a pénz – nem érinti az uniós módszertannal számolt költségvetési hiányt. Az Európai Bizottság figyelembe veszi saját módszertanával készült hiányadatában, ha más állami intézményekhez, vagy akár állami tulajdonú cégekhez kerül át a pénz a központi költségvetéstől.

Ezért hiába lesz 3,2 százalék a központi költségvetés pénzforgalmi hiánya, Brüsszel továbbra is elismerheti ezt 2,9 százaléknak. Feltéve, hogy a költségvetés egyáltalán tartható lesz, és a december 18-i végszavazásig nem érkezik újabb hiánynövelő módosító.