Kormány: Nem. Gazprom: De igen
Megállapodást írt alá a Gazprom elnöke szerdán Orbán Viktorral. Alekszej Miller és a magyar kormányfő szerdán találkozott Budapesten, ahol az Ukrajnát elkerülő Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszáról tárgyaltak – írta az MTI.
A kormány tagad, a Gazprom mutatja a szerződést
A miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan szerint a felek nem írtak alá semmit. A Gazprom viszont arról számolt be, hogy igen. Az állami vállalat honlapján be is jelentették a dokumentumot. Az ellentmondás feloldása egyébként az, hogy bár aláírták, valójában nem konkrétan Orbán és Miller írta alá a dokumentumot.
A szerződés szerint a vezeték pontos nyomvonalának megtervezésének és a projekthez kapcsolódó környezeti hatástanulmánynak kell elkészülnie 2014 első negyedében. Az építkezés 2015 áprilisában kezdődne, az üzembe helyezést 2017-re várják.
Az Oroszországból induló, a Fekete-tengeren át, Bulgárián, Szerbián és Magyarországon keresztül Észak-Olaszországig futó vezeték teljesítménye évi 30 milliárd köbméter lenne. (Az éves magyar földgázfelhasználás 10-12 milliárd köbméter.)
A projekthez a magyar és az orosz fél 2010 januárjában hozta létre közösen a Hungary South Stream Zrt.-t. A céget fele-fele arányban a Gazprom és az MVM Zrt. birtokolja.
A Déli Áramlat Magyarország Zrt. este az MTI-nek elmondta, szerződő partnerük egy több magyar és külföldi vállalatból álló konzorcium, a társaság budapesti irodájában írták alá a megállapodást. Mint írták, a konzorcium az első részletes műszaki terveket jövő év elején készíti el, amely már tartalmazza azt a javasolt nyomvonalat is, ami alapján elindulhatnak az engedélyezési és birtokjogi munkálatok.
Utálták, aztán szerették
A vezetéket ellenzékben a Fidesz az orosz térhódítás egyik újabb elemének tekintette, az ország elleni puccsnak minősítve a Gyurcsány-kormány ezzel kapcsolatos tárgyalásait. A Fidesz akkor az alternatív forrást kínáló, Azerbajdzsánból induló Nabucco vezetéket szorgalmazta (Ez azonban vélhetően már nem valósul meg.)
Később azonos fontosságú stratégiai projektnek minősítette a Déli Áramlat tervét is. A magyar szakasz 229 kilométeren húzódna Hercegszántótól Tornyiszentmiklósig.