A 9-től 5-ig tartó munkaidő halott

Van pár cég ebben az országban, amiket semmilyen adóemelés, kormányrendelet, államosítás, zárószavazás előtti módosító, választási végeredmény vagy bármi hasonló agyrém sem billentene ki a növekedési pályáról.

Ameddig nem kapcsolják le a netet, kb. egy százalék az esély arra, hogy becsődöljenek, vagy inkább annyi se. Nem uniós forrásokból és politikai káderek lobbierejéből, befolyásos szomszédok segítségével vagy baráti törvényalkotással nőttek viszonylag nagyra, hanem a versengő világpiacon, főként amerikaiak pénzéből. Ők a Prezi, a Ustream és a Logmein. Az Index már foglalkozott velük sokat, most kijött a történetük könyvben is, ez a Bridge Generáció.

A Nemzet Cégei

A szóban forgó cégek sikerszériája bármikor megszakadhat. Nincsenek védett piacaik, állami vagy önkormányzati megrendeléseik, kiutalt gyorssegélyeik, átvállalt adósságaik. Ez a pálya nem lejt, nincsenek befolyásos támogatók, nem nekik írják a törvényeket. Ha ez lenne a helyzet, biztos, hogy a világban még senki nem hallott volna róluk, Magyarországon viszont mindenki róluk beszélne. Ők lennének a Nemzet Cégei. Ehhez képest egy nemrég készült felmérésből kiderült, hogy a célzott korosztály csupán 3 százaléka ismeri a nevüket. És a teljes lakosságból vajon hányan? 

Fotó: Mohai Balázs / MTI

Frusztrál a versenyhelyzet. Valószínűleg mindenki így van ezzel. És én ezt úgy oldottam meg, hogy olyan dolgokat csináltam, amit senki más

– meséli az ötletek térképszerű tálalásával foglalkozó Prezi ötletgazdája, Somlai-Fischer Ádám. Így is lehet sikert elérni, csak nyilván nehezebb.

Az a szomorú tény, hogy ha könnyebb kapcsolatok által versenyt nyerni, mint kemény munkával és érdemekkel, akkor ez megöli az érdeklődés szikráját is, amit az okos gyerekeink a vállalkozói lét felé tanúsíthatnának.

Szóval, ha tetszik, ha nem, a világban verseny van, a siker nem garantált: egy rossz üzleti döntés, egy pénzigényes és piacképtelen fejlesztés, egy újabb dotkomlufi, valamelyik versenytárs formabontó újítása vagy bármi egyéb miatt ezek a cégek egyetlen napra sincsenek biztonságban, bármikor végük lehet – persze ne így legyen!

Egyelőre viszont az a helyzet, hogy a saját területükön vagy ők diktálják a trendeket, vagy legalább a világ élvonalához tartoznak egy-egy fejlesztésükkel. Kisebb-nagyobb hullámvölgyeken vannak túl, több alapító is mesél végközeli helyzetekről, rossz ötletekről, elhibázott HR- és marketingstratégiáról, de mára akár külön-külön is több tízmillió felhasználót érnek el, és azt mesélik, hogy ez csak nő és nő.

Ezt hátszél nélkül ebből az országból elérni nagy dolog, tessék elájulni!

És ugyan bármikor leléphetnének az országból (félig már az USA-ban vannak), ők egyelőre maradnak. Úgy tűnik, hogy Magyarországot a bajaival együtt is szeretik. Azt mondják, hogy próbálnak tenni valamit, hogy egy kicsit jobb, egy kicsit nyitottabb hely legyen.

Majdnem úttörők

De itt sem kell nagy dolgokra gondolni: foglalkoztatnak pár száz fiatalt, főként informatikusokat Pesten és Szegeden, akiket rendesen megfizetnek. Meg van pár jópofa hangulatjavító dolog, amivel bevonzzák a kreatív agyakat: „ingyen” csoki, narancslé és a díjmentes céges menza.

És hagyják a dolgozókat munkaidőben szórakozni. Mondjuk munkaidő nincs is igazán. Az élő online közvetítésekkel foglalkozó Ustream például szabad munkavégzést vezetett be.

A 9-től 5-ig tartó munkaidő halott. Ahogy az is, hogy a munkavállaló egy vállalatnál tölti az egész életét... A cél az, hogy az egyre szabályozottabb vállalati környezetben egyre nagyobb legyen az egyén szabadsága.

A három cég nemrég összefogott. Előadásokat tartanak a cégfilozófiájukról mindenfelé az országban, aminek a lényege a kreativitás, a kilapított döntéshozatali hierarchia, a lean szemlélet, a transzparencia és a 'No asshole policy'. Civil szervezetet alapítottak – amit egyébként a magyar hatóság hónapokig nem jegyzett be, mert trükközést képzelt mögé –, illetve kiálltak a nyitott társadalom gondolata mellett.

És ténylegesen is tesznek: például céges karácsony helyett kifestik a szegénysoron élő cigányok lakásait, meg ilyenek. Azt mondják, ez jobban összehozza a csapatot, mint a piálás.

Szóval nagyjából ennyi. Semmi extra. Ezek mind olyasmik, amiket egy normális amerikai cég úgy általában csinálni szokott. Ezzel viszont idehaza majdhogynem úttörők.

A jelenlétüknek azért praktikus oka is van: a költséghatékonyság. Három magyar mérnök fizetéséből az USA-ban csak kettő jönne ki. Ez a megtakarítás komoly versenyelőny. Azt mondják, itthon jó koponyák vannak. Amivel inkább baj van, az a nyelvtudás. (Ehhez képest nagyon meglepett, hogy a Prezi egyik alapítója, Halácsy Péter eleinte azért nem akart a belső levelezésben céges szinten angolra váltani, mert nem beszélte elég jól a nyelvet. Aztán persze belejött, már angolul prezentál.)

Űrhajós vagy szoftvermérnök?

Egyébként azt gondoltam, hogy ezekről a cégekről nagyjából már mindent tudunk. De nem. Például meglepett, hogy a számítógépes táveléréssel foglalkozó Logmeinnek Magyarországon nincs – legalábbis a könyv írása idején nem volt – egyetlen céges előfizetője sem, miközben az éves árbevétele százmillió dollár (22 milliárd forint) fölött van. (Ezzel egyébként a három vállalkozás közül a legnagyobb.)

És az megvan, hogy a Logmein-alapító Anka Márton négy házából az egyikben, Tihanyban netről irányítható világítást telepített, mert kütyüfüggő? Vagy az, hogy Anka a techcége mellett benzinkutat is üzemeltet? Egyébként a Logmein a legsikeresebb magyar vállalkozás az amerikai elektronikus cégek tőzsdéjén, a Nasdaqon. Ezzel Anka a 100 leggazdagabb magyar listáján is fönt van, bár ezt utálja. Amit viszont imád, az az, amit csinál. Hobbija nincs, minek?

Valószínűleg az űrhajós a világ legjobb szakmája aztán a vadászgéppilóta, aztán jön az Egyesült Államok elnöke, és csak aztán a szoftvermérnök.

De kiderül az is, hogy nem csak megszállott informatikus lehet sikeres startupper. A „pár száz millió dolláros üzlet” környékén tartó Ustream alapítója, Fehér Gyula például jogász. Gyerekként nem a matek volt az erőssége, hanem az irodalom, a földrajz és a töri.

Engem inkább a vállalkozó életmód szeretete hozott ide, és hidd el, a humán érdeklődés nagyon is hasznos.

A nemzetközi visszhang, amit a cége kiváltott, tényleg ezt igazolja: Japánban a Ustreamről már öt könyv jelent meg – idehaza ez az első. Manapság fura, de egy bölcsész is lehet sikeres.

Pofázz csak vissza!

A Logmeinnél az alapítókat ugyan övezi némi tisztelet a fiatalabb kollégák részéről, de azért nincs nagy ájuldozás. A Prezinél a frissen belépett kollégákat kifejezetten biztatják, hogy mondjanak ellent a főnökeiknek. Ez így hatékonyabb, mert senki nem kényelmesedhet el, minden megkérdőjelezhető. Csak így úszható meg az elsablonosodás. Például a prezis Somlai-Fischer azt mondja:

Nagyon kell figyelni arra, hogy ne legyünk hipszternácik. Mert ha ide csak biciklivel lehet majd járni, kizárólag farmerban és pólóban, akkor én leszek az első, aki vesz egy vállalati autót és egy öltönyt.

A munkatársakat inkább biztatják, hogy kísérletezzenek, akár hibázzanak is, mert nagyobb baj, ha nem adnak hozzá egy kis pluszt a cég működéséhez.

No excuse

Végezetül megemlítem, hogy bár az eddigiekből az ellenkezőjét gondolhatnánk, de ezeknél a cégeknél fegyelem is van, ez is Amerikából importált. A Prezinél például a 'no excuse policy' az alapja: a cégnél mindenki vállalja a felelősséget azért, amiért kell.

Magyarországon nincs számonkérhetőség, csak kifogások.

Ezek a cégek tényleg máshogy csinálják.

(Veiszer Alinda: Bridge Generáció – Álmokból üzletet: Prezi, Ustream, LogMeIn – Kossuth Kiadó, 2013)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!