8 nehéz kilométer 100 nehéz milliárdba fájhat
Kijelölte a kormány az M0-s autóút 10-es és 11-es út közötti szakaszának nyomvonalát – olvasgatott ilyenkor is Magyar Közlönyt az MTI. Mi is megnéztük, és valóban, tengelypont-koordinátákkal és a szükséges ingatlanok helyrajzi számai is ki lettek jelölve. A rendelet azt is előírja, hogy a nyomvonalat a helyi önkormányzat köteles települési rendezési tervében feltüntetni és nem dönthet beépítésre szánt területté nyilvánításról.
Ahogy arról korábban is írtunk, az M0-ás fejlesztése végre elérte a Pilis körzetét is, ahonnan az elmúlt években kitelepülők százezrei próbálnak meg nap mint nap bejutni fővárosi munkahelyeikre.
A Pilis azonban jelentős tervezési kihívást is jelent, hiszen a nemzeti park közelségét, valamint a jobb életminőség miatt az elővárosokba költöző embereket képviselő helyi önkormányzatok „legyen, de ne nálunk”-hozzáállását is figyelembe kellett venni.
A jogerős környezetvédelmi engedély szerint a a Megyeri hidat és a 10-es főutat összekötő szakasz 8041 méter hosszú lesz, ebből 5,2 kilométer megy alagútban, de lesz egy viadukt is. Így próbálják megoldani, hogy a beruházás ne érintsen lakott területeket, ne igényeljen „a természeti kincsek állapotát és a kilátást rontó felszíni műtárgyakat”, és ne zárja el a fővárost a Pilisből érkező friss levegőtől.
Az MTI arra is jóelőre figyelmeztet, hogy "a szükségszerű megoldás miatt a beruházás megvalósítása akár százmilliárd forintos nagyságrendű költséggel is járhat".
Ahogy korábban írtuk, 2014 első negyedévében hirdethetik meg a közbeszerzési eljárást az autóút engedélyezési terveinek elkészítésére, a tervek 2015 őszére készülhetnek el, és 2016 tavaszán lehet jogerős építési engedély. A menetrend az eredeti, 2011-es programhoz képest jelentős csúszást vetít előre, ugyanis a kormány akkor még 2016-ra ígérte a szóban forgó szakasz megépítését.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
3 órája
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat
A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.
március 4., 16:23
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.
3 órája
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.
március 4., 18:31
- Címlapon
Pokoli taktikát vetett be Moszkva, Volodimir Zelenszkij a legkegyetlenebb orosz támadásról beszél
3 órája
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
Kijött a legfrissebb lista.
március 4., 20:28
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
március 5., 10:27
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08
- Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
március 3., 11:53
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
44 perce
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01