Újra nekigyűrközik a Mol és a horvát kormány

2014.01.16. 08:02

Ma kezdődik a harmadik tárgyalási forduló a Mol és a horvát kormány képviselői között az INA horvát olajipari vállalat jövőjéről, írja az MTI.

A horvát Hina hírügynökség szerda esti beszámolója szerint Mladen Pejnovic, a horvát állami vagyonkezelő elnöke, a tárgyalódelegáció tagja egyforma esélyt ad annak, hogy a Mol az INA tulajdonosai között marad, illetve annak, hogy távozik.

Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter, a horvát tárgyalócsoport vezetője még tavaly decemberben azt mondta: reméli, hogy nagyon konkrét álláspontot hallanak a magyar féltől. Szerinte két forgatókönyv lehetséges. "Vagy megállapodunk az INA jövőjét illetően, a stratégiáról, a cégvezetésről és a nemzeti energetikai érdekek stratégiai teljesítéséről, vagy tisztességesen, kulturáltan, szakmaian elválunk egymástól, hogy egy másik stratégiai partner is olyan helyzetbekerülhessen, hogy a kormánnyal tárgyaljon" - fogalmazott a politikus.

Vrdoljak szerint a horvát oldal kész a megállapodásra, de csak akkor, ha szem előtt tartják a horvát állam érdekeit. Az INA jövőjéről kijelentette, hogy szerinte nem kellene bezárni az INA két finomítóját, Fiume (Rijeka) földrajzi helyzete ugyanis a tengeren nagyon vonzó, és már régen korszerűsíteni kellett volna, Sziszeken (Sisak) pedig fenn kellene tartani a termelés szintjét, de előbb el kellene dönteni, hogy melyik termékre koncentráljanak.

A horvát állam és a Mol Nyrt. tulajdonában lévő INA olajipari vállalat jövőjéről tavaly szeptemberben kezdődtek megbeszélések. A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal.

Mosonyi György, a Mol felügyelőbizottságának elnöke a Forbes magyar kiadásának januári számában azt mondta, hogy a januári horvát tárgyalásokra a Mol háromfős delegációt küld. Molnár József, a Mol-csoport vezérigazgatója vezeti majd, és tagja lesz Világi Oszkár, a Slovnaft és Áldott Zoltán, az INA vezérigazgatója. Mosonyi György akkor megerősítette: a Mol kész az INA eladására is. "Ha nem tudunk megállapodni az együttműködés ésszerű kereteiben, akkor ezernyi lehetőségünk van máshol befektetni a pénzünk. Inkább megyünk az Északi-tengerre, és veszünk ott mezőket".

A horvát álláspont szerint Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója korrupció árán szerezte meg az INA irányítását, elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt Mol-befektetések a horvát olajfinomítókba, és a Mol megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket.

A Mol visszautasítja a vádakat, és tavaly novemberben bejelentette, hogy nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID), mert a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait.