Orbán: A verseny nem hoz alacsony árakat

2014.01.31. 08:10 Módosítva: 2014.01.31. 10:37

A forint árfolyamával kapcsolatban a monetáris tanácsnak és a jegybanknak van meghatározó szerepe, tiszteletben tartom azt a tankönyvi szabályt, hogy jobb, ha ebbe a kormány nem szól bele – válaszolta Orbán Viktor kormányfő a Magyar Rádió reggeli műsorában arra a kérdésre, hogy várható-e valamilyen bejelentés a ma délelőtti Lámfalussy-konferencián az árfolyammal kapcsolatban.

Orbán azt mondta, hogy az igazi úr ebben a kérdésben a monetáris tanács és a jegybank elnöke, ő legfeljebb a jelenséget tudja elemezni. A magyar gazdaság stabil és erős, a helyzet azonban ma is olyan, hogy a kormányok általában nem urai a saját pénzük árfolyamának. A magyar valutát érintő hatás tehát nem a magyar gazdaság állapota miatt alakult így, hanem a nemzetközi környezet miatt. Ezért most ő is inkább a török pénz, illetve a szomszédos országok fizetőeszközeinek árfolyamát figyeli.

Államosítjuk a Főgázt is

A kormányfő bejelentette: megszületett az alku a Főgáz német tulajdonrészének állami megvásárlásáról, így a gázszolgáltató teljes mértékben állami tulajdonba kerül. A főváros lemondott elővásárlási jogáról, így az állam meg tudja vásárolni a társaságot, ami önkormányzati és állami tulajdonba kerül.

A költségvetésben erre félretették a pénzt, és azt mondta, hogy komoly tárgyalásokat folytatnak más cégekkel is. A nonprofit energiaszolgáltatásról szóló törvény kidolgozása zajlik, de ehhez még kell néhány hónap, mert vannak belső viták is. Az alaptörvényt emiatt most nem módosítanák, erre majd a kormányváltás után kerülhet sor.  

Energiapiacon nem működhet a verseny

Orbán részletesen beszélt a rezsiháború újabb szakaszáról, ami a jelek szerint Brüsszelben zajlik majd. Mint mondta, számítottak arra, hogy az ellenérdekelt felek megtámadják a magyar kormány javaslatát. Bár hasonló rezsicsökkentő intézkedéseket már 17 uniós ország alkalmaz, sőt, ilyen javaslatok Franciaországban és Angliában is előkerültek, az ellenérdekelteknek ez nem tetszik.  

A kormányfő szerint az energiapiacon magánmonopóliumok működtek, amik „csekély vagy alacsony gátlásküszöbbel” visszaéltek az erőfölényükkel. Amíg nem volt központi árszabályozás, a verseny nem működött, mert – Orbán szerint – a piac által szabályozott árak mindig magasabbak voltak, mint az állam által szabályozott árak.
 
Vagyis a bizottság tankönyvízű elképzelései az árversenyről nem működnek, ezért van szükség állami beavatkozásra. Most „nem a tankönyveket kell lapozgatni”, hanem „új lépésre van szükség”. Szerintünk „versennyel nem lehet azokra az alacsony árszintekre eljutni, mint például az USA-ban van” – hasonlított össze minket a miniszterelnök az energiahordozókban gazdag országgal, a Napi.hu szerint.

Mire gondolhatott Orbán?

Nem teljesen világos, hogy a miniszterelnökünk mire gondolt a fentiekkel, ugyanis a rezsicsökkentés előtt is az állam jelölte ki a lakossági energiaárakat árképleten keresztül. Ráadásul, ha Orbán szerint monopóliumok voltak, akkor definíciószerűen nem is lehetett árverseny, nehezen érthető Orbán egész érvelése, hogy ezért nem is működhet a verseny ezen a piacon. Az külön érdekes, hogy mióta és miért kezdtük el magunkat az USA-hoz mérni.

Ma az Egyesült Államokban 200-300 százalékkal olcsóbb az energia, de olcsóbb Oroszországban és Indiában is mint az Európai Unióban. Ez komoly versenyhátrányt jelent – figyelte meg Orbán.

Számos országban olyan magas lenne – állami beavatkozás nélkül – az energia ára, hogy az gondokat okozna a háztartásoknak. Orbán szerint az unió azon javaslata sem megoldás, hogy csak a szegényebb háztartásokat támogassanak – mert „a magas energiaárak miatt a középosztály is elszegényedhet”. A vállalkozásoknak is csak úgy lehet olcsó energiaárakat biztosítani, ha az állam belép a piacra árszabályozóként.

Nemcsak a háztartások, hanem a munkahelyek megtartása érdekében ezért Brüsszelnek is a nonprofit energiaszolgáltatást javasolják. Orbán elismerte, hogy „ennek a szokatlan gondolatnak már a befogadása is hónapokba telne” Brüsszelben.