Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Egy ajánlat érkezett a Takarékbankra

2014.02.07. 12:27 Módosítva: 2014-02-07 14:00:52

Az MFB és a Magyar Posta Közös Értékesítési Bizottságának pénteki tájékoztatása szerint a pályázati tájékoztatónak megfelelően 2014. február 12-éig értékelik az ajánlatot, amelynek érvényessége esetén március 20-ig megtárgyalják, és megállapodás esetén meg is kötik a felek a részvény-adásvételi szerződést.

A kormány még tavaly decemberben áttekintette a szövetkezeti hitelintézeti szektor átalakításának helyzetét, és megállapította, hogy az átalakítás megfelelő ütemben halad, annak nyomán a pozitív változások visszafordíthatatlanok.

Ennek alapján a szövetkezeti hitelintézeti szektor átalakításának helyzetéről, valamint az MFB-nek és a Magyar Postának a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ben (TakarékBank) fennálló részesedéseinek értékesítéséről 2013. december 17-én kormányhatározat született. E szerint az MFB és a Magyar Posta, mint kiírók nyilvános nemzetközi pályázaton értékesítik a TakarékBankban fennálló részvénytulajdonukat a legtöbbet ajánló befektetőnek. A kiírók 929 301 darab törzsrészvénnyel rendelkeznek, amely együttesen a TakarékBank 54,85 százalékos részvénycsomagját jelenti. Az MFB jelenlegi tulajdona 35,54, a Magyar Postáé 19,31 százalék.

A határozat arra is felhívta a kiírókat, hogy az értékesítési feltételek kialakításánál legyenek figyelemmel a banki szektorban a verseny élénkítésének szempontjaira, az európai jog követelményeire, a TakarékBank belső szabályaira, és az előbbiekre is figyelemmel a lehetőségek szerint a pályázati kiírás részesítse előnyben a takarékszövetkezeti szektor szereplőit.

Az MFB és a Magyar Posta az értékesítés előkészítésére, koordinálására és lebonyolítására közös bizottságot hozott létre tavaly december 20-án. A pályázati felhívás pedig az idén január 3-án jelent meg. A pályázat szabályai a hasonló nemzetközi pályázatok követelményeinek megfelelőek voltak, az értékesítési bizottság már decemberben leszerződött a folyamatot vezérlő nemzetközi tranzakciós és jogi tanácsadóval, az érdeklődőknek adatszoba állt rendelkezésükre, valamint menedzsmentinterjúkra is lehetőségük volt.

A kormány döntése alapján a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetében (SZHISZ) az MFB fennálló részesedése nem kerülhet értékesítésre, így ezen a szervezeten keresztül a magyar állam a továbbiakban is kiterjedt szabályozási és szabályzatalkotási jogokkal rendelkezik majd a szektorban.

A szektor szempontjából a szervezet döntő jelentőségű intézményvédelmi feladatokat lát el, és meghatározó szerepet játszik a szektor szavatoló tőkével történő ellátásában. Az MFB-nek az integrációs szervezetben fennálló részesedése az állami befolyás és a hosszú távú stabilitás záloga, ezért azt nem értékesítik - áll a közleményben.