Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Egymilliárdos bolhapiac a NAV honlapján

2014.02.07. 07:54
Álltam a postahivatalban, kezemben csekkel, egy hosszú sorban türelmetlenkedve, hogy végre kifizethessem a tizenkét liternyi boromat és egy liternyi rumnak mondott valamit. Egy kelet-magyarországi nagyvárosban voltam, eltévedéssel együtt oda-vissza nagyjából hat órát autóztam ennyi állami alkoholért. Körülbelül ötezer társammal együtt egymilliárdnál többet hagytunk tavaly az adóhivatalnál – igaz, ezért kaptunk is valamit: ki 200 forintos háztartási vízforralót, ki 17 milliós társasházat.

– És ezzel most hány pontban sértjük meg a bortörvényt? – vágtam oda a kérdést Horváth András-i bátorsággal, méghozzá egy adóhivatali folyosón egy adóhivatali ügyintézőnek!

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a NAV-nak ebben a kelet-magyarországi irodaépületében megfagyott a levegő a kérdésemtől.

– Remélem, egyben sem, de ez nem az én asztalom – mondta az ügyintéző semleges tekintettel, de közben úgy nézett, mint amikor az egyszeri szülész elsőre visszautasítja a hálapénzt.

Kérdeztem volna még tovább is, mondjuk a jövedékiadó-sértés témájában, de elég nehéz volt nemcsak a kezemben tartott csomag, hanem az út is, amin végig kellett mennem, hogy hozzájussak. Így az adóhivataltól vásárolt nem kevés alkoholmennyiséggel útra keltem, lezárva életem első állami online licitálását.

Vagyis ekkor még csak azt hittem, hogy lezártam, de erről majd később.

A NAV elektronikus árverési oldalán vásároltam, a tavaly meghirdetett több mint 18 ezer árverésből kettőn volt én a sikeres licitáló. Igaz, pontosabb, ha azt mondom, én voltam az egyik abból a nagyjából ötezer emberből, aki vett valamit a NAV-tól – az online árverések több mint kétharmadát ugyanis eredménytelenül zárták le.

 

Vehettem volna ingatlanokat, a hagyományos, unalmas tételek – lakás, garázs, családi ház, iroda, üzlethelyiség, vendéglő, szántó – mellett tó, kastély és út is szerepel a listán, bár cikkünk írásakor csak útra lehetett licitálni, igaz, abból háromra is, egy bátonyterenyei, egy nézsai és egy kengyeli magánútra. De a listán van még trágyatároló is, ami szarvasmarhateleppel együtt az egyik legdrágább, 160 milliós tétel, és van egy Békés megyei üres, elhanyagolt családi ház egyhatoda 58 333 forintért, ami a legolcsóbb.

Vagy vehettem volna cégeket, üzletrészeket is, akár 10 százalékot, akár egész kft.-ket is, például egy egészségügyi vállalkozást félmilliós becsült áron, vagyis akár negyedmillióért. És vehettem volna mindenféle ingóságokat is, játékot, számítógépet, ékszert, autóalkatrészt, ruhát, számítógépet, ipari gépet, 530 forintos becsértéken macskaeledelt, 24 féldecis, barack ízű tömény italt 2300-as becsértéken (vagyis 1150-es minimáláron), vagy 11 milliósra becsült gyöngymalmot. Sőt, a tavalyi árverési listán voltak olyan tételek is, hogy

  • melegen tartó táska pizzához
  • pisztolytartó lemezkazetta;
  • nyomkövető;
  • dinószett;
  • műkörömkészítéshez UV lámpa;
  • fogfaragó gép,

míg most mások mellett egy kisállat-kereskedés teljes árukészletét megvehettük volna tételenként, de az apróságok között akadtak nyílpuskalövedékek és Szovjetszkoje Igrisztoje pezsgők is (8 üveg 3000 forintos becsértéken, ami már önmagában is egész jó ár, az 1500 forintos minimálár meg pláne), bár ezekért Komárom-Esztergom megyébe kell elmenni. Igaz, ha már oda megyünk, akkor 34 darab féldecis vodka szintén 3000-es becsértéken, vagyis akár 1500 forintos áron is megkapható, ez azt jelenti, hogy egy feles 44 forintunkba jönne ki – igaz, ezért a mérsékelten elfogadhatónak is csak nehezen mondható Iceland aromával kevert vodkát kapnánk.

De egyébként még a nagy lopottfém-bizniszbe is beszállhattam volna, legalábbis a Vám- és bűnügyi árverések menüpont alatt található Fémkereskedelmi engedélyköteles anyag megfogalmazásból nem tudtam másra gondolni – persze engedélyem nem volt, és egyébként sem volt jó ötletem, mit kezdhetnék mondjuk 3380 kilónyi vegyes fémhulladékkal. Így aztán kisebb és a szó lehető legszorosabb értelmében könnyen befogadható tételekben gondolkodtam.

Tehát alkoholt vettem, de nem a pezsgőt, nem is a vodkát.

Sokkal bátrabban, de legalább olcsón választottam. Sem az egy kartonnyi (hat kétliteres műanyag flaskát értsünk ezalatt) vörösborra – félédes, a jó nevű Dínom-Dánom termékcsaládból, az egyik kiskunmajsai pincéből, 9 százalékos alkoholtartalommal –, sem a Hamilton márkanevű rumra nem pályázott senki rajtam kívül. Így most ott állhattam közepesen megdöbbentő és fárasztó kalandok végén egy adóhivatali lépcsőházban, mintha egy céges buli után hazafelé pakoló rendezvényszervező lennék. A több mint 12 kilós súlyt próbáltam az autóig eljuttatni balesetmentesen, és azon gondolkodtam, megérte-e ez nekem.

Ha abból indulunk ki, hogy van 12 liter borom 4000 forintért, vagyis literenként 333,3 forintért, az jó (egy boroskólához 67 forintért jönne ki belőle a két deci bor). Pláne jó, ha hozzáteszem, hogy a NAV eredetileg 7200 forintra értékelte ezt a pakkot, vagyis a becsült árának alig több mint feléért sikerült hozzájutnom. Hasonló a helyzet a rummal is: 2000 forintért lett enyém – és 3300 forint volt a becsértéke, itt is nyerészkedtem 40 százalékot, haha, hol van ehhez képest Rogán Antal tripla rezsicsökkentése? – vagyis egy feles 100 forintba jön ki.

Persze volt néhány olyan tényező, ami erősen árnyalta a diadal érzését.

Az egyik, hogy a bor akár 3600, míg a rum 1650 forintért is az enyém lehetett volna. Az árverezés szabálya ugyanis az, hogy a becsérték fele (ingatlanoknál 60, lakásoknál 75 százaléka) az úgynevezett minimálár, vagyis az a legkisebb összeg, amin – ha csak egy ember licitál – elvihető az adott termék. Csakhogy az árverésen valami furcsa okból kifolyólag csakis ezres tételekben tudtam licitálni, így 3600 helyett minimum 4000-et, 1650 helyett minimum 2000 forintot kellett kínálnom.

Ez egyébként azért furcsa, mert a NAV kérdéseinkre elkészített 2013-as összesítése szerint tavaly voltak százforintos nagyságrendben meghirdetett tételek is. Például négy darab Sense Soap Colleciton márkájú szappant 300 forintért kínáltak eladásra (sikertelenül), míg egy háztartási vízforraló készüléket 200 forintért sikerült valakinek megvennie.

Mondjuk ennél a pár száz forintos felfelé kerekítésnél voltak zavaróbb dolgok is.

Az egyik az, hogy amikor megtaláltam a csábító elnevezésű italokat, és lecsaptam rájuk, nem néztem, hogy a NAV melyik igazgatóságán bocsátották árverésre. Az adóhivatal ott van az egész országban, Szabolcstól Zaláig, Makótól Sopronig, gondoltam, természetes, hogy ahol lakom, ott vehetem át, amit vettem.

Hahaha.

Nagy megdöbbenésemre kiderült, hogy a NAV valójában huszonvalahány kiskirályság, széjjelebb szabdalva az országot, mint egykor, Károly Róbert idejében. Ha én valamit mondjuk a debreceni vagy zalaegerszegi NAV-tól vettem meg, akkor nem úgy van ám, hogy csak úgy ukkmukkfukk átvehetem Budapesten. Akkor természetesen Debrecenbe vagy Zalaegerszegre kell mennem átvenni. Kész mázlim volt, hogy a két licitet ugyanaz az adóhivatali igazgatóság hirdette meg, különben akár az egész országot beutazhattam volna.

Márpedig ha hozzászámoljuk az utazás költségét (a konkrét esetben ez nagyjából 500 kilométer volt), akkor nagyon kisfogyasztású autóval és sztrádamatrica nélkül is van már egy 12-14 ezer forintos pluszkiadás – és máris nem a világ legolcsóbb boroskólájához vettem alapanyagot, hanem rekordáron sikerült műanyag palackos bort vennem.

Ráadásul az eljárás sem túlságosan ügyfélbarát: arra nincs lehetőség, hogy a NAV-nál fizessük ki a vételárat. Ehelyett kaptam egy sárga csekket – vagyis persze kettőt, mindkét tételre egyet, hoppá, készpénzkímélő e-kormányzás! –, és egy ismeretlen városban találnom kellett egy postahivatalt. Az ügyintéző segítőkészsége sajnos annyit sem ért az én tájékozódókészségem teljes hiányával szemben, mint angyalföldi fideszesnek egy esetleges negyedik-ötödik-kilencedik rezsicsökkentés: egy lakótelepen kétszer eltévedtem, és végül egy kedves nyugdíjas néni kutyasétáltatás közben elkísért szinte a posta bejáratáig; az épület mellett korábban kétszer is elmentem.

Ezután már tiszta sor volt a történet, a csekket befizettem, visszavittem, kaptam mindkét árverésről egy-egy jegyzőkönyvet, és elindulhattam haza. Ekkor hittem azt ugyebár, hogy lezártam a vásárlást.

Hát nem.

Néhány héttel később levelem jött a NAV-tól, a postaládában várt az értesítés. Nem kapcsoltam össze a dolgot a vásárlással, szja-bevallási időszak volt, és egyébként is, az ügyintéző hölggyel abban maradtunk, hogy mindennel megvagyunk, nincs már dolgom. Szóval amikor sorban álltam a postán a tértivevényes-ajánlott borítékért, olyan gyomorgörcsöm volt, mintha az évi 600 000 000 kiló cukrot forgalmazó Szlovák-Magyar Cukrosbácsi Impex Bt. beltagja lennék. Aztán kiderült, hogy csak még egy csekk jött, valami illetéket is kellett fizetnem a tranzakció után – vagyis fizethettem az államnak azért, amiért fizettem az államnak.

A rendszer rugalmatlanságát látva nem csoda, hogy az e-árverés egyelőre nem a NAV sikertörténete, még akkor sem, ha 2013-ban az elektronikus árverésekből már 1,164 milliárdos bevétele volt. Ez azonban igazából eltörpül az adóhivatal végrehajtásokból származó összes bevételén belül: tavaly összesen 361,476 milliárdot hajtott be a NAV. Ebből 2,2 milliárd származott eladásokból, tehát hagyományos és elektronikus árverésből és árverésen kívüli vételekből. Vagyis az árverési pénzek fele már online licitekből folyt be, de ez azért az összes végrehajtási bevételnek csak 0,3 százaléka volt. Ennyi, grafikonon lényegében nem is ábrázolható:

 

A fentiek fényében az sem meglepő, hogy, mint már írtam, a tavaly meghirdetett és le is zárt online liciteknek csak kevesebb mint egyharmada volt eredményes. Az egy árverésre jutó bevétel viszont nem rossz: az 5161 sikeres licitből befolyt 1,164 milliárd forint azt jelenti, hogy egy-egy üzlet átlagos értéke 225 ezer forint volt (szóval az én 3000 forintos átlagom igencsak lefelé lógott ki).

Ft Legdrágábban kikiáltott tétel és ára Legdrágábban eladott tétel és ára Legolcsóbban kikiáltott tétel és ára Legolcsóbban eladott tétel és ára
Ingatlan 1 572 397 000
(kavicsbánya)
16 900 000
(pécsi társasház, nem teljesen kész)
n. a. 6000
(legelő)
Ingó 75 000 000 (csomagolóberendezés) 14 000 000
Audi Quattro B8RS5
300
(4 db szappan)
200
(háztartási vízforraló)

Leginkább egyébként ingóságokat, főleg autókat vásárolunk az adóhivataltól, legritkábban pedig üzletrészt – ilyen árverésből tavaly csak 14 zárult sikeresen –, igaz, az autóknál jellemző az is, hogy a győztes visszatáncol az üzlettől. A NAV szerint azért, mert az autókereskedő cégektől gyakran nem mennek el az árverés előtt megnézni, milyen állapotú autóra licitálnak – mert ők tudják, amit tizenezres benzinköltség és egynapos kaland árán én is megtanultam, hogy pénzben és időben is sok lenne elmenni megnézni valamit, amit aztán vagy megvesznek, vagy nem.

Ennek aztán a NAV tájékoztatása szerint az a következménye, hogy

az árverés befejezését követően – mint aktuális nyertes – utólagosan szokták a jármű tényleges műszaki állapotát felmérni, amikor a vételár kifizetése, illetve az egyéb ügyintézés céljából már személyesen megjelennek az árverési ügyintéző kollégánál. Ilyenkor a személyes megtekintés során szokott előfordulni, hogy a potenciális vevő visszalép vételi szándékától.

Visszalépni persze nem könnyű: aki ezt teszi, arra is ráverik később az általa benyújtott és a második legjobb ajánlat közötti különbséget – vagyis ha valaki 1 000 000 forintot kínált egy autóért, a következő legjobb licit pedig 800 000 forint volt, akkor 200 000-et ki kell fizetnie. És amíg a tartozását nem rendezi, nem indulhat újabb árverésen, jegyezte meg a NAV. Még rosszabb a helyzete, ha egyedül licitált – ilyenkor ugyanis

az árverezőt az általa legmagasabb összegben felajánlott vételár megfizetésére kell kötelezni

– válaszolta kérdésünkre a NAV. Szóval nem is volt olyan nagy áldozat az egynapos oda-visszaút minden macerával együtt; figyelembe véve, hogy mi történhetett volna velem egyébként. Arról nem beszélve, hogy így simán licitálhatnék is újból, ha lenne még kedvem.

Például erre a minden ízében pompás Lada Samarára, ami akár 25 000 forintért is a birtokomba kerülhet – igaz, a NAV szerint még az eredete sem biztos, hiszen a tájékoztatója szerint „a jármű alváz- és motorszámának nyilvántartásban szereplő adatokkal való egyezősége tekintetében az Adóhatóság felelősséget nem vállal”. De hát nincs jó üzlet kockázat nélkül – és hát ha jobban belegondolok, majdnem ennyit költöttem a hat műanyag palackos borra és a nem túl bizalomgerjesztő rumra is.