Még kisebb a rezsid 3

Ez történt a gazdaságban, az év 6. hetében

2014.02.09. 15:04 Módosítva: 2014.02.09. 15:12
Paksról szólt a hét, így sok kisebb, de fontos történet háttérbe szorult. Rengeteg pénzt kell elköltenünk év végéig, elfogadták a harmadik rezsicsökkentést, és már a negyedikről beszélnek. Menthetik az autós hiteleseket, csak egy ajánlat érkezett a Takarékbankra. A NAV lassan hetente leszámol egy áfacsaló társasággal, a forint még mindig nem talált teljesen magára. Heti összefoglaló.

A héten a paksi bővítés körüli vitákról, fejleményekről, bejelentésekről esett a legtöbb szó, így sok kisebb, de szintén rendkívül fontos esemény kevesebb figyelmet kapott. Például kiderült, mi történt a beragadt uniós pénzeinkkel az év végi nagy rohanásban. Nagy vonalakban az egész problémát eltoltuk idénre. Így viszont bárki is nyerjen áprilisban, elég nagy bajban lesz, mert több pénzt kéne értelmes célokra kiszórnia, mint amennyit tavaly nem sikerült.

Pedig a tavalyi év volt eddig a rekord, olyan szinten lapátoltuk ki az uniós támogatásokat, mint még soha, augusztustól a heti 50 milliárd forint elutalása átlagosnak számított. Mondjuk pénzköltésben egyébként is vannak hagyományaink, november végén például már csak 16 milliárd forint volt meg a 3000 milliárdos nyugdíjvagyonból.

Újabb rezsicsökkentés

Beindult az újabb rezsicsökkentés. A Parlamentben mindössze heten nem akartak újabb csökkentést, így sürgősséggel megszavazták a három szakaszból álló harmadik kört. Noha az újabb felvonások politikai hozadéka érzékelhetően egyre kisebb, úgy tűnik még mindig nincs vége a dolognak, Kocsis Máté szerint jöhet egy negyedik rezsicsökkentés is.

Ha így folytatják, minden külföldi szereplő kivonulhat a magyar energiapiacról, és nem marad más, csak az állam. Persze ha kimondottan ez a cél, ez akár sikerként is felfogható, mint azt a héten Lázár János elmondta, ez a forgatókönyv egészen közel esik a kormány rövid távú terveihez.

Lázár, az autósmentő

Megdöbbentő ígéretből jutott több is a hétre. Még a bajba jutott lakáshiteleseknek sem dobták oda az ígért mentőövet, Lázár János kijelentette, valamilyen formában szerinte az autós adósokat is meg kell menteni. Főleg azokat, akiknek munkaeszköz az autó. Hogy pontosan hogyan képzeli el a dolgot, arról nem beszélt. Az összes hiteles megmentése mindenesetre egy több százmilliárdos akciót jelentene.

Folytatódott az előző héten kirobbant offshore-botrány is. Az átlátszó.hu Garancsi István és Nagy György után még ötven érintettet bányászott elő abból a cégcsoportból, amelyet az állami MVM leánycége egy hatalmas gázügylettel helyzetbe hozott.

25 százalékos részesedést szerzett az FHB a Magyar Takarék Zrt.-ben, jelentették be csütörtökön. Majd pénteken azt is, hogy csak egy ajánlat érkezett a Takarékbankra, a Magyar Takaréké. A takarékok szerint azért csak egy, mert rá írták a pályázatot. Az NFM nem is érti, hogy miről lehet szó.

És ha már takarékok: az MNB megbüntetett egyet a héten, és megkezdték a becsődölt körmendi takarék ügyfeleinek kártalanítását is. 22 milliárdot osztanak most szét az emberek között, a nagyobb betéteseket más takarékokban fizetik ki. Ezért strázsáltak a héten készenléti rendőrök néhány pénzintézet előtt.

Csaló bankárok

A csődbe ment körmendi takarék betétesei pedig még mindig jobban jártak, mint a Szent Korona Bank ügyfelei. Hiába kaptak ugyanis saját kibocsátású papírfecniket az Apostoli Magyar Királyság központi bankjától, a hagyományos értelemben vett Magyarország bankjaiban nem tudtak vele fizetni. Az MNB elhatárolódik a Szent Korona Banktól, viszont azt mondják, hogy a helyzet annyira abszurd, hogy ennél többet ők nem is tudnak csinálni.

A csaló bankárokat az EU-ban is egyre kevésbé tűrik meg, azt szeretnék, ha legalább négy év börtönnel büntetnék a pénzpiaci csalókat. Brutális bírságot fizethet most a Morgan Stanley is. Ugyan nem csalt, de úgy árult kockázatos papírokat, hogy a veszélyekre egyáltalán nem figyelmeztetett. Hollandiában esküvel erősítenék a pénzügyi dolgozók erkölcseit, hogy az emberek újra bízni tudjanak a bankokban.

Hullanak az áfacsalók

Úgy tűnik, a NAV is vissza akarja szerezni az emberek bizalmát, most már lassan minden héten lekapcsolnak egy-egy áfacsaló társaságot, vagy cégtemetőt. Győr környékén öt céggel csaltak áfát papíron utaztatott disznóhússal, és rajtaveszett a húsos társadalom egyébként igen megbecsült tagja, Pick László, és cége is.

Négymilliárd forint adót csalt el az a társaság is, amelyik főleg biztonsági őröket futtatott, a szálak egy könyvelőirodánál futottak össze. (A lefoglalt ingóságokra később ön is licitálhat.) Érdekes lesz megnézni, vajon a sok lebuktatott bűnöző miatt megdrágulnak-e a boltokban a termékek. Elvileg ugyanis ha nincs csalás, az az inflációban is meglátszik.

Ami a héten publikált makroadatokat illeti: jött negatív és pozitív hír is. Történelmi csúcsra nőtt a külkereskedelmi többlet, 75,4 milliárdos lyukkal kezdtük az évet, az ipari termelés pedig lassan kezd kimászni a gödörből, és nőtt az álláskeresők száma is. A KSH felmérése szerint egy kicsit boldogabbak lettek a magyarok tavaly a második félévben.

    15 perccel késleltetett adatok. Forrás: portfoliofinancial.hu

    Matolcsy elszabadult

    Gyengén kezdte a hetet a forint, de aztán a kedd erősödést hozott, és később is maradt a lendület. Arra már nem volt elég, hogy újra 300 alá erősödjön. Az MNB úgy véli, a korábbi drámai gyengülés háttérében többek közt egy pletyka állhat, mások szerint a gyenge forintot nagyrészt magunknak köszönhetjük.

    A Financial Times közben arról írt, hogy Matolcsy György elszabadult, a jegybankelnök a saját útját járja, és úgy gondolhatja: eshet még a forint. Pedig Matolcsynak személyesen sem jön jól a gyenge forint, bármilyen szörnyű és kényelmetlen dolog a készpénz, mint az vagyonbevallásából kiderül, 11 millió forintot tart bankjegyekben.

       5. heti záró 6. heti záró
    BUX 18 958 18 106
    OTP 4240 4270
    Mol 14 170 13 740
    Richter 4680 4020
    Magyar Telekom 310 305

    Amúgy eközben azért úgy tűnik, a jegybanknál is látják a bajokat, csak bíznak benne, hogy nem lesz nagyobb gond. Az pedig kimondottan a javukra írható, hogy nyereséggel zárták az évet, vagyis nem terheli a költségvetést a veszteség, és újra 34 milliárd felett vannak a nemzetközi tartalékok is.

    Multik és nyugdíjasok

    A héten arról is írtunk, hogyan hatottak a multik a magyar gazdaságra. A multinacionális cégekről ezzel összefüggésben pedig felmérés is készült. Kiderült, a jobbikosoknak is csak negyede utasítja el a multikat, a DK-s szavazók szeretik őket a legjobban. Amúgy a Voks 14 felmérése szerint a multik támogatottsága egyenes arányban áll az iskolai végzettséggel is.

    Az adók jelentős részét külföldi vállalatok fizetik
    Az adók jelentős részét külföldi vállalatok fizetik
    Fotó: MTA KRTK Adatbank

    Rémisztőek a nyugdíjszámok: hamarosan egy kereső már másfél nyugdíjast tart majd el. Persze akad olyan, akinek így is 868 ezer forint nyugdíj jut havonta, éppen 31-szer annyi, mint a 28 ezres nyugdíjminimum. A titok nyitja, ha gazdag akar lenni: nem szabad túl hamar visszavonulni. És ne feledje, ma már gazdagnak lenni sem könnyű: mint a héten kiderült, az Aston Martin gázpedálja is csak törékeny, olcsó kínai műanyag.