Cecília
4 °C
12 °C

Nincs több polifonikus Beethoven

2014.02.10. 10:04

Egy novemberi törvénymódosítás miatt január közepe óta nem kell hosszú perceket várnunk azért, hogy megtudjuk, utazhatunk-e kutyánkkal a Railjet vonatokon, hogy gyorsabb internetre fizessünk elő a UPC-nél, vagy hogy kiabálhassunk az Elmű munkatársával, amiért a héten már a harmadik estét töltjük kényszerű gyertyafényes romantikában.

Az azóta hatályos szabály (pdf) szerint ugyanis a telefonos szolgáltatás géphangját és jól ismert polifonikus zenéit legfeljebb öt percig hallgathatjuk, utána emberi hangot, azaz valódi segítségek kell kapnunk a cégektől.

Még a tél elején, előző cikkünkben teszteltük a rendszert, akkor is csak a MÁV tízperces várakoztatása lógott ki az időkorlátból. Akkori eredményeinket és olvasóink részletes, fájdalmas panaszait, valamint azt, hogy mely szolgáltatót mikor és mennyiért lehet hívni, itt találja >>>

Most, több héttel a törvény hatályba lépése után megint teszteltünk pár ügyfélszolgálatot. Íme az eredmény, rögtön a korábbiak mellett. (A percek több, különböző menüpontokat érintő hívások átlagából jöttek ki, a hívásokat ugyanúgy hétköznap délutáni idősávra időzítettük.)

Szolgáltató Ennyit vártunk novemberben (perc) Ennyit vártunk februárban (perc) Ennyi menüponton verekedtük át magunkat novemberben Ennyi menüponton verekedtük át magunkat februárban
 Telekom  4   3   6     7  
  UPC  1,5  1,5    5     3  
  Főgáz  2,5   1,5   4   3  
  Elmű  2   3   2   3
  MÁV  10   1   2   1
  Posta   2   1,5   1   2

A teszt eredményeiből talán a MÁV volt igazán érdekes, hiszen ahhoz, hogy elérjük egy munkatársukat, legutóbb még tíz percet vártunk egy egyszerű hétköznap délutánon. Most pénteken hívtuk őket, ami a pályaudvarokon általában forgalmas nap, viszont még ennek ellenére is átlagosan kevesebb mint egy perc alatt kedvesen csengő MÁV-munkatárs hangját élvezhettük.

Habár gyorstesztünk eredménye pozitív, azért valószínűleg még mindig érdemes kevésbé terhelt időszakokban telefonálni, azaz hétköznapokon reggel 7-8 vagy déli 12 és délután 17 óra között, hétvégén 13 és 17 óra között.

Ön is elégedett a törvénymódosítás eredményeivel? Vagy egyáltalán nem? Írja meg nekünk a tema@mail.index.hu címre!