Cecília
4 °C
12 °C

Senki nem lenne most a görögök helyében

2014.02.13. 11:38

Minimális emelkedéssel újabb rekordszintre nőtt a görög munkanélküliségi ráta tavaly novemberben – jelentette az ELSTAT görög statisztikai hivatal csütörtökön nem végleges adatként, írja az MTI.

A munkanélküliség 28 százalékra emelkedett novemberben az októberi 27,7 százalékról. A novemberi ráta a legmagasabb azóta, hogy a görög statisztikai hivatal 2006-ban megkezdte a munkanélküliségi adatok közlését, és több mint duplája az euróövezet 12,1 százalékos novemberi rátájának.

2008 júniusában, a globális pénzügyi válság kezdete előtt a görög mutató 7,3 százalék volt. A görög gazdaság tavaly már hatodik éve volt recesszióban. Részben a hitelezők által előírt megszorító intézkedések következtében nőtt a munkanélküliség, drasztikusan csökkent a vásárlóerő, leszorítva a belső keresletet, és megnehezítve a kilábalást a recesszióból.

Görög kormányzati várakozások szerint az idén már szerényen nőhet a gazdaság.