Jolán
0 °C
6 °C

A vártnál is gyorsabban nőtt a GDP

2014.02.14. 09:08 Módosítva: 2014-02-14 10:11:34

Tavaly a negyedik negyedévben 0,6 százalékkal volt nagyobb a gazdaság teljesítménye, mint a megelőző három hónapban. A naptárhatással igazított növekedés 2,7 százalék volt. Az elemzők előzetesen 2,3 százalékos GDP-bővülésre számítottak, vagyis az adat pozitív meglepetést jelent a portfolio.hu szerint. Utoljára 2006-ban volt ennél nagyobb éves GDP-növekedés. A magyar gazdaság teljesítménye ezzel tavaly az utolsó negyedévben meghaladta a 1,5 százalékos szlovák és a 0,8 százalékos cseh növekedést is. (A chart forrása: defacto.io)

Az euróövezet is jobban teljesít.

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az euróövezeti GDP 2013 negyedik negyedévében az előző negyedévivel és az egy évvel korábbival összevetve - közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Az első becslés szerint tavaly az utolsó negyedévben a 17 tagú euróövezetben 0,3 százalékkal, a 28 tagú Európai Unióban pedig 0,4 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévhez viszonyítva. Az euróövezeti GDP-növekedésre elemzők negyedéves bázison 0,2 százalékot jeleztek előre. A harmadik negyedévben az euróövezeten 0,1 százalék, az EU-ban 0,3 százalék volt a növekedés negyedéves bázison.

 A KSH gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2013. IV. negyedévében 2,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedést alapvetően a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar nemzetgazdasági ágak teljesítményének növekedése okozta. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,6 százalékkal növekedett a bruttó hazai termék.

A becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek. Az előzetesen (havi adatokból) megfigyelhető részterületek nem teljesítettek különösebben jól 2013 végén. Az iparban - ahogy egy évvel korábban - újra eljött a lekonyulás. Ennek megfelelően az export sem száguldott, igaz, euróban számolva a lassú emelkedő tendencia nem tört meg: A jóval kisebb súlyú építőipar viszont a decemberi korrigálás ellenére is növelni tudta a kibocsátását.

Ezekből a mutatókból leginkább az adódott, hogy a termelő szektor nemigen járulhatott hozzá a negyedéves alapú növekedéshez. Ugyanakkor a szolgáltató szektor eredményéről csak töredékes és közvetett információkkal rendelkezünk, itt csupán a szálláshely-szolgáltatás viszonylag erős számai mutathatták, hogy lehet némi növekedés a szektorban. Érdekes számbavételi problémát jelent, hogy a mostani tél folyamán a jobb munkapiaci mutatók érdekében a közmunkaprogramok tovább pörögtek - leginkább az iskolapadban. Több tízezer ember maradt benn a közfoglalkoztatási keretek között, akik ilyenkor szezonális okokból eddig kikerültek onnan az év végén.

A felhasználási oldalról előzetesen a háztartások fogyasztásának stagnálására, esetleg minimális emelkedésére lehetett számítani. A beruházások nagyobb fejtörésre adtak okot, hiszen elvileg a harmadik negyedév látványosan megugró indexében a Növekedési Hitelprogram hatása még nem is játszott szerepet, ráadásul az EU-támogatások is egyre nagyobb tempóban pörögtek. Éppen ezért a nem különösebben erős piaci konjunktúra ellenére itt inkább a hozzáadott érték növekedése volt várható.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az idei évben tovább gyorsulhat a növekedés a javuló külső és belső kilátások hatására. Az ipar és építőipar megrendeléseinek kiugró mértékű növekedése igen bíztatóak a közeljövőre nézve, míg az ipart az autógyártás idén várható érdemi bővülése is húzhatja, mivel 100 ezer darabot meghaladó mértékben növekedhet az autógyárak kibocsátása. Az elemző mindezek hatására idén 2,2 százalékos növekedésre számít.