Olivér
1 °C
5 °C

Vinohradnicka oblast' Tokaj

2014.02.14. 16:09

A fogyasztók megtévesztését eredményezheti, hogy az Európai Bíróság elutasította a magyar fellebbezést a "Tokaj" márkanév ügyében, vélte a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa pénteken.

A tanács szerint döntés azt jelenti, hogy a szlovákiai termelők továbbra is a piacra vihetik boraikat, a Magyarországon oltalom alatt álló "Tokaj" elnevezéshez nagyban hasonló márkanév alatt. Bár a "Tokaj" megjelölést ezután sem használhatják, hiszen csak a "Vinohradnicka oblast' Tokaj" elnevezés alkalmazására kaptak jogalapot. A magyar termelőknek azonban így is hátrányos a döntés, amely piaczavaró lehet.

Mint megírtuk, az Európai Bíróság csütörtökön utasította el a magyar fellebbezést a "Tokaj" márkanév ügyében azzal, hogy kimondta: nem minősül megtámadhatónak a "Vinohradnícka oblast' Tokaj" szlovák név nyilvántartásba jegyzése. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerint a Tokaj-vita csak egy részletkérdésében döntött az Európai Bíróság. A szlovákiai régió borászai ugyanakkor üdvözölték a döntést.

A VM csütörtöki közleménye emlékeztet: a Bizottság 2010 februárjában a kormány értesítése nélkül, szlovák kérésre úgy módosította az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések regiszterében (E-Bacchus adatbázis) a Szlovákiára vonatkozó bejegyzést, hogy a korábban szereplő "Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblasť" megjelölést "Vinohradnícka oblasť Tokaj"-ra cserélte.

Magyarország ezt a lépést megtámadta az Európai Unió Bíróságán, amely elutasította a magyar keresetet. A kérdés az volt, Szlovákia a Tokaj megjelölés mely származtatott alakjának használatára jogosult: a "Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblasť"-ra vagy pedig a "Vinohradnícka oblasť Tokaj"-ra.