Jusztina
11 °C
22 °C

A Patkós-cassa károsultjait is megmentik

2014.02.16. 12:37

A pénztárgép-cserére kötelezett vállalkozók érdekében a kormány átvállalja az eltűnt Patkós-cassa károsultjainak a befizetését, és jogi úton fellép a céggel szemben – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményéből. Az önhibájukon kívül bajba jutott vállalkozók február 24-éig a NAV-nál jelezhetik igényüket. Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter már alá is írta az erről szóló rendeletet.

Február 24. a haráridő

A Patkós-cassának kifizetett összegeket a Kormány átvállalja, egyúttal állami támogatást nyújt a károsultaknak. Az eltűnt viszonteladó cég ügyfeleinek 2014. február 24-éig kell az adóhatósághoz eljuttatni igényüket az állam felé. A nyilatkozat mellé csatolni kell másolatban a szerződést, a számlát és a kifizetésről szóló igazolást azért, hogy az állam a Patkós-cassától jogi úton érvényesíthesse követelését. A február 24-ei határidő után nincs mód a támogatás igénylésére.

Az ügynek nagyjából ezer érintettje van, olyan boltosok, akik a megrendelt gépet végül nem kapták meg, és az előleget sem kapták vissza, telephelyén nem érhető el. A Patkós-cassa 2013-ban jött létre 500 ezer forintos törzstőkével, egy budapesti címre jegyezték be. A cég december végén eltűnt a befizetett előleggel. A rendőrség csalás gyanújával nyomoz ismeretlen tettesek ellen.

Nem csak őket mentik meg

A kormány január végén jelentette be, hogy a pénztárgép-cserére kötelezett vállalkozók érdekében átvállalja az Alt Cash és a Japán Cash károsultjainak előleg befizetését, és jogi úton lép fel a cégekkel szemben.

Az Alt Cash és a Japán Cash egy-egy, korábban már engedélyezett, több tízezer kereskedő által megrendelt online gépének forgalmazási engedélyét a múlt héten vonta vissza a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, miután megállapította, hogy az azokba beépített ellenőrző egység hiányosságai miatt lehetőséget teremtenek az adócsalásra.